3.fejezet: Az indulástól a hálóig

Az indulástól a hálóig

Másnap reggel Artemisz korán felkelt, és tűkön ülve várta az indulást. A kocsi hátuljában ülve izgatottan nézelődött. Alig érkeztek meg és pakolt ki Vernon bácsi a kulikra, Artemisz már sietett is megkeresni Nicole-t, aztán megtorpant. Harry pedig, aki mögötte haladt, kis híján nekiment.

 - Hogy kell bemenni a vágányra? - töprengett hangosan a lány. Az öccse csak a fejét rázta. Elmentek megkérdezni, de az ellenőr, akit megkérdezett, nem tudott neki segíteni, és az öccse sem járt több sikerrel. Petunia néni végig ott volt a nyomában. Vernon bácsi pedig Dudley-val együtt az információs pultnál kérdezősködött. Mire megint mind az öten együtt voltak, már csak tíz perc volt hátra az indulásig. Harry hirtelen megrángatta Artemisz karját, és egy vörös hajúakból álló csoport felé mutatott. A lány csak egy szót kapott el: mugli. Emlékezett rá, hogy korábban az öccse beszélt erről. A boszorkányok és varázslók nevezik így a varázserővel nem bírókat. Követte az öccsét a család után. Némán nézték, ahogy a család gyerekei eltűnnek. Artemisz megrökönyödve végignézte, ahogy a vörös hajú boszorkány utasítását követve Harry a korlát felé fut. Mikor a hölgy mosolyogva biztatta, hogy ő is menjen az öccse után, a nagynénjére nézett, az bólintott, mellé lépett, és együtt indultak a korlát felé. A korlát pedig, mintha ott se lett volna, átengedte őket. Még körül se nézett, de Vernon bácsi és Dudley már mellettük is álltak. Látta nem messze az öccsét, ezért arra indult el. Mikor már a fiú mellett álltak, jobban körülnézett. A közelükben pöfékelő nagy piros mozdony oldalán felirat hirdette: Roxfort Expressz. Még a mozdonyt és a vonatot figyelte, amikor jobbról szapora lábdobogást hallott. Épp csak oda fordult, már el is takarta a kilátást egy szőke hajzuhatag. Artemisz nem habozott csatlakozni a sikoltozva ugráló lány örömkitöréséhez. Mikor a lány mosolyogva elengedte, Artemisz - bár gondolatban jól leszidta magát - azért még mindig mosolyogva nézett a szőkére, hisz a találkozásuk óta folyamatosan leveleztek. Azt is megbeszélték, hogy a peronon találkoznak, és mivel a vonat hamarosan indul, Nicole jobban kimutatta az örömét, mint arra számítani lehetett volna.

 - Foglaltam helyet a vonat elejében - kezdett lelkesen csacsogni az említett -, de sajnos csak kettőnknek tudtam. Bocs, Harry - tette hozzá szabadkozva.

 - Semmi baj - rázta a fejét a fiú -, de akkor megyek helyet keresni, mielőtt mind elfogy.

Rámosolygott a nővérére, és Nicole-ra, majd egy gyors intés után elsietett. Vernon bácsi felrakta a vonatra a lány ládáját, majd megvárta, míg az unokahúga elhelyezi Luna kalitkáját. Ezt követően mind leszálltak, hogy a lány elköszönhessen. Dudley-t és Vernon bácsit melegen megölelte, Petunia nénitől pedig kapott egy nagy puszit.

 - Csomagoltam neked egy kis ennivalót az útra. Nagyon kérlek, hogy vigyázz magadra! – mondta Petunia néni, miközben az arcán patakokban folytak végig a könnyek. A lány eleinte nyugtatgatta, de aztán az ő arcán is elkezdtek peregni lefelé a könnyek. Érezte, hogy a vállára súly nehezedik. Először azt hitte, hogy a nagynénje nem bírta tovább, és a lányra ejtette a teljes súlyát. Valójában pedig az történt, hogy az eddig a kuliján árválkodó válltáskája került a vállára Vernon bácsi jóvoltából. Ekkor hangzott fel az indulást jelző sípszó. Még egyszer megölelt mindenkit, majd Nicole-lal együtt felugrott a vonatra. Addig integetett a családjának, amíg el nem tűntek a szeme elől. Visszamentek a kupéjukba, ahol már négy másik roxfortos diák is ült. Az ajtó mellett, bal oldalon egy szőke copfos lány ült, a szomszédja egy kerek arcú fiú volt, aki egy szökni próbáló varanggyal viaskodott. A másik oldalon egy hirtelenszőke és egy sötétbőrű fiú ült. Nicole a hirtelenszőke, Artemisz pedig a kerek arcú fiú mellé ült le.

 - Sziasztok. Én Hannah Abbott vagyok. Ha jól látom, mind elsősök vagyunk. - A többiek bólintottak. - Nos, kit hogy hívnak? - fordult a szőke copfos lány a többiekhez.

 - Én Dean Thomas vagyok - kiáltotta a sötétbőrű.

 - Én Seamus Finnigan vagyok - vágta rá vele egyszerre a hirtelenszőke fiú. A két fiú összevigyorgott.

 - Engem Neville Longbottomnak hívnak. - A kerek arcú fiú halkan szinte suttogva beszélt.

 - Az én becses nevem Nicole McLarka. - A lány közben nevetett azon, hogy Neville egyre elkeseredettebben küzd a varangyával. Artemisz sóhajtott egyet, és csak utána mondta ki a saját nevét, felkészülve a többiek reakciójára.

 - Az édesanyám az Artemisz Potter nevet adta nekem a születésemkor. - Nem kellett csalódnia: a négy arc olyan lendülettel fordult az irányába, mintha legalábbis dróton rángatták volna őket. Artemisz hallani vélte a halk roppanásokat, amelyek valószínűleg a hirtelen mozdulat következményei lehettek, de egyedül Neville foglalkozott ezzel.

 - Potter? - kérdezte Hannah. A többiek is kérdőn néztek rá, kivéve Nicole-t, akinek viszont a szájára kellett szorítania a kezét, hogy ne törjön ki belőle a nevetés. Artemisz a szemét összeszorítva bólintott.

 - Igen.

 - Az nem lehet - kezdte Seamus -, hisz már csak egy Potter van - itt figyelmeztetően felemelte az ujját, hogy jelezze, valami fontosat akar mondani -, és ő fiú. Ezt biztosan tudom.

A többiek Nicole kivételével szaporán bólogattak. Ő már a lábait is felhúzta az ülés szélére, és a térdére szorította az arcát, de még így is pukkadozott.

 - Így van, egy lány egyébként se tudta volna legyőzni Tudjukkit - bólogatott Dean egyetértése jeléül. Hangos puffanás hallatszott, ahogy Nicole hirtelen letette a lábát a földre. Villámló tekintetét látva Neville kicsire összehúzta magát, és megpróbált eltűnni az ülésben.

 - Ezt azonnal vond vissza! - Hannah hangja úgy csattant, mint egy egérfogó. Gyilkos tekintete úgy sütött, hogy Artemisz azt várta, mikor esik neki a két fiúnak. - A lányok igenis vannak olyan erősek, mint a fiúk, sőt van, amiben még erősebbek is.

 - Így van - tette hozzá Nicole, ökölbe szorított kézzel.

 - Kifelé! - Hangja halkan, szinte suttogva hallatszott, mégis megfagyott körülötte a levegő. Hannah, Nicole és Neville oda-vissza kapkodták a fejüket Artemisz és a két fiú között. Dean és Seamus meg se mertek mozdulni. A leheletük a szó legszorosabb értelmében fehéren gomolygott a kupéban. A gyerekek szorosabbra húzták magukon a felsőket, vagy akin nem volt, az maga köré kulcsolta a karját, és kutakodva nézett körbe a többiekkel együtt, hogy megtalálják a hirtelen jött hideg forrását. Mindenki, kivéve Artemiszt. Ő egész testében remegve próbált megnyugodni.

 - Kifelé! - hangja remegett az elfojtott indulattól, dühtől. Mikor a két fiú még mindig nem mozdult meg, elüvöltötte magát:

 - Most azonnal!

A két fiú rémülten felugrott, majd a cuccaikat maguk után vonszolva, szinte kizuhantak az ajtón.

 - Artemisz? - Nicole remegő, cérnavékony hangja rángatta vissza a valóságba.

 - Pillanat. - hangja még mindig remegett.

Lehunyta a szemét, és mély levegőket vett, hogy le tudjon higgadni. Eltartott úgy öt percig, mire sikerült neki. Kinyitotta a szemét, és egy szemvillanással helyreállította a hőmérsékletet a kupéban.

 - Sajnálom - suttogta szomorúan -, de nem bírom azokat a fiúkat, akik lenézik a lányokat.

 - Megértelek, én is felhúztam magam.

 - Én is - bólogatott Hannah.

 - Nálunk a családban mindig is én volt a leggyengébb, nem kell mondani, anélkül is tudom, hogy nálam még a lányok is erősebbek - suttogta szomorúan Neville.

Nicole felállt, és Artemiszt is felsegítette. A két lány szorosan megölelte egymást, majd egymás mellé ültek le Neville-lel és Hannah-val szemben.

 - Nem esett bajotok, ugye? - nézet rájuk aggódva Artemisz.

 - Ez fantasztikus volt! - Neville lelkesen felugrott az ülésről, s a varangya ezt kihasználva a résnyire nyitva maradt ajtón át kisietett a folyosóra.

 - Trevor! - kiáltotta, és az állat után lendült. Elkapnia azonban nem sikerült. A lányok is felpattantak, és Neville nyomában kisiettek a folyosóra. A varangy azonban már nem volt sehol. Neville jobbra-balra kapkodta a tekintetét, de nem jött rá, merre indulhatott az állat. Kétségbeesésében sírni kezdett.

 - Jaj, Trevor! - sírta, és elsietett a folyosó egyik irányába. A három lány egy mély sóhaj után visszament a kupéba.

 - Én már csak azt nem értem, hogy mégis miként csináltad ezt a hideg cuccot, vagy inkább majdnem telet? - nézett kérdőn a barátnőjére Nicole. A kíváncsiság, tekintete alapján, Hannah oldalát is fúrta. Artemiszben egy pillanatra az ütő is megállt. Nem mondhatja el. Hiszen mindig is barátokra vágyott, nem szúrhatja most ezt el azzal, hogy elmondja, ki is ő valójában. Otthon is ez volt a baj, mindenki tudta, hogy ki ő, és ezért nem mertek semmit csinálni, nehogy kivégeztessék őket érte. Mindenki a királynőjeként kezelte (bár az is volt, sőt, még most is az), nem pedig barátjaként. Hirtelen egy gondolat hasított a tudatába. Mi van, ha nagynénje azért bánik vele úgy, ahogy, és az öccsével másként, mert fél tőle, mint minden sellő otthon a mélyben? Érezte, hogy a könnyei pillanatokon belül kicsordulnak, és ő nem fog tudni semmit se tenni ellene. A nagynénje volt az első olyan lény, aki így viselkedett vele, még a hatalmas ősanya is tartotta tőle a távolságot. Nyilván ugyanazért, amiért mindenki: a rettegésből. Mosolyt erőltetett az arcára, és felnézett.

 - Halványlila hó sejtésem sincsen - rázta a fejét.

 - Lehet, hogy mágiakitörés volt. Az anyukám szerint a képzetlen boszorkányok és varázslók erős érzelmek hatására önkéntelenül varázsolnak - osztotta meg elképzelését a többiekkel Hannah.

 - Pontosan, és mi még képzetlenek vagyunk, és erős érzelmek dúltak benned a fiúk miatt – bólogatott egyetértően Nicole. - Bár én még sose láttam ilyen erős kitörést.

 - Én se.

 - Én meg egyáltalán nem éreztem, vagy láttam még - nevetett Artemisz.

 - Az hogy lehetséges? - kérdezte döbbenten Nicole.

 - Fogalmam sincs. Az is lehet, hogy volt, csak nem tudtam, hogy ez volt.

A lányok egyetértően bólogattak. Artemisz pedig kinyitotta a táskáját, és nekilátott megenni az egyik csokiszeletét. Ez a varázslat most jobban kimerítette, mint szokta. „Lehet, hogy azért, mert a felszínen vagyok, és meg a jogaromat sem használtam, bár azt otthon is csak nagyon erős és nehéz varázslatokhoz szoktam használni.” - töprengett. Ahogy a táskája fölé hajolt, hogy elővegye a teáját, amit a nagynénje csinált neki, előrehullott egy tincse. A gyomra görcsbe rándult. A haja kopottas és fakó volt. Pontosan tudta, hogy ez mit jelent: haldoklik. Bár otthon a félvérűsége miatt úgy gondolták, neki nem lesz ezzel gondja, úgy tűnik, tévedtek. A palotában nem tudnának neki segíteni, hisz senkinek sem tudtak soha. Félt, hogy mi fog történi, ha nem teszi meg, de attól még jobban félt, hogy mi lesz, ha meg teszi, és ...

Hirtelen súly nehezedett a combjára. Lenézett, és Ciklont látta, ahogy dorombolva bújik hozzá. Amikor észrevette, hogy a lány figyeli, halkan nyávogni kezdett. Artemisz felnézett, mert feltűnt neki, hogy túl nagy a csönd. A másik két lány aggódó tekintettel figyelte.

 - Jól vagy, Artemisz? - pislogott rá Nicole.

 - Hirtelen nagyon elsápadtál - tette hozzá Hannah.

 - Semmi bajom, csak azt hittem, otthon hagytam az új nyakláncomat, mert nem láttam a táskámban, de rájöttem, hogy még a kocsiban felraktam a nyakamba - mosolygott, és megmarkolta az említett ékszert. A két lány azonban láthatóan nem hitt neki. De, mivel kopogattak a kupé ajtaján, a figyelem elterelődött róla. Az ajtóban egy mosolygós boszorkány állt, egy büfékocsit tolva maga előtt. Hannah és Nicole alaposan felvásároltak mindenfélét, de Artemisz csak némi Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsét vett, és óvatosan kóstolgatta. Hamarosan el is felejtette korábbi aggodalmait, de a két lány tekintete alapján ők nem igazán. Ennek az oka az lehetett, hogy Artemisz éppolyan sápadt maradt, mint volt. Tudta jól a szabályt: ölj, vagy halj. A fennmaradó időben beszélgettek, majd mikor az egyik felsőbb éves lány szólt, hogy öltözzenek, felvették a talárjaikat. Nem sokkal az érkezés előtt Neville is visszatért átöltözni. Egy barna hajú, lapátfogú lány is volt vele. Míg Neville benn öltözött, a négy lány kint beszélgetett a folyóson.

 - Hermione Granger - mutatkozott be a barna hajú. A többiek szintén elsorolták a nevüket.

 - Nahát. Potter? Azta, hisz egy könyv sem említi, hogy lenne még egy Potter. Ez még sose fordult elő velem. Biztos elnéztem valahol, hisz, hogy lehetne lehetséges, hogy egy ilyen név ne szerepeljen egy könyvben se - kezdte hadarni, a három lány pedig elkerekedett szemekkel nézte, hogy mégis miként képes ilyen gyorsan beszélni úgy, hogy közben érthető, és nagyjából értelmes marad a mondanivalója.

 - A Potter egyébként is híres név a varázslótársadalomban, de az Artemisz nevet egy görög istennő viselte. Ha jól emlékszem, akkor a Hold és a vadászat szűz istennője volt. Ráadásul, ha jól emlékszem, akkor nem fűződik a nevéhez túl sok pozitív  mítosz. A nagy része egy önfejű, kegyetlen és végletekig büszke nőt ábrázol. Nem tudom, meg akartam volna-e ismerni az istennőt.

Artemisz lehunyt szemmel gondolkodott. Azelőtt sosem gondolkodott azon, vajon honnan jön a neve, amit az anyja a felszíniek világából hozott a gyermekének. Nem kellett sokat várniuk, és a vonat  lassítani kezdett. Artemisz a gondolataiba merülve szállt be Nicole, Hannah és egy ismeretlen fiú mellé, akit, mint kiderült, Ernie McMillannek hívtak. Édességfalás  közben sokat beszélgettek a többiekkel az iskolai házakról, és remélte, hogy egy házba kerül útitársaival, de az öccsét is szerette volna közel tudni magához. Később alig tudta felidézni a történteket. Emlékezett rá, hogy a hatalmas, száztornyú kastély különös érzéseket ébresztett benne, de nem tudta, hogy milyeneket. Arra is emlékezett, hogy milyen közel volt a vízhez, és mekkora fájdalom volt, hogy nem bukhatott alá. Megjegyezte viszont a földalatti barlangból felvezető utat, hogy később visszataláljon  Rémlett neki egy kis helyiség, ahová bevezették őket, míg be nem léphettek a Nagyterembe. Innentől váltak az emlékei tisztává. Nyilván minden úgy lesz, ahogy ő akarja, elvégre mindig minden úgy volt, ahogy az neki tetszett. A süveg, amit a korábban Hagrid által bemutatott tanár, McGalagony professzor tett le egy háromlábú székre, befejezte a dalát. A professzorasszony sorban elkezdett mindenkit kihívni. Hannah kezdte, és Hugrabugos lett. Próbált figyelni, de a jelenet nagyon emlékeztette arra, amikor a palotában így hívták a színe elé járulókat, csak akkor a másik oldalon állt. Látta, hogy az öccse mennyire izgul, ezért közelebb verekedte magát hozzá, és megszorította a kezét. A fiú hálásan mosolygott rá, majd mindketten a kihívottat figyelték. Seamus Finnigan a Griffendélbe került. Ennek Artemisz nem örült. A fiú nem volt szimpatikus neki, de a ház igen, sőt, leginkább oda akart bekerülni, még akkor is, ha Hannah máshova került. Hermione is Griffendéles lett. Ezt az öccse mellett álló vörös hajú fiú nem fogadta túl nagy lelkesedéssel. Neville szintén az oroszlánokhoz került.

- McLarka, Nicole!

Nicole remegve indult a szék felé. Nem kellett sokat várni, és a süveg felkiáltott:

- HOLLÓHÁT!

Artemisz megremegett, ez nem jó, ez nagyon nem jó, gondolta magában. A névsor ment tovább, és ő szinte könnyezve követte a tekintetével a szőke lányt, aki még leülés előtt küldött felé egy biztató pillantást.

- Potter, Artemisz! - kiáltotta a professzorasszony , majd összeráncolt szemöldökkel újra belenézett a pergamenjébe. Artemisz gyorsan elmormolt magában egy szépítő bűbájt, kihúzta magát, és az öccse nyirkos tenyerét elengedve kisétált a székhez. Tátott szájak és kikerekedett szemek követték a felszegett fejű lány útját. Mikor a boszorkány a fejére tette a süveget, az beszélni kezdett hozzá halk, vékony hangon:

 - Nocsak, észben és tudásban igencsak bővelkedik, de nagyobb a bátorsága mégis, így legyen a GRIFFENDÉL!

Artemisz nyugodtan felállt, és az asztalához sétált. Melegen üdvözölték, de valahogy más volt. Nem félnek tőlem, döbbent rá. A szíve elkezdett felengedni, úgy gondolta, most végre igazi gyermekként, tiszta lappal indulhat. Küldött Nicole-nak egy mosolyt, majd az öccsére nézett, aki a széken ült.

 - GRIFFENDÉL! - hallatszott. Az asztaluknál kitört az üdvrivalgás. Az öccse falfehéren huppant le mellé. Egy bizonyos Ronald Weasleyt kitörő örömmel fogadott a fiú. Biztos barátok, gondolta a lány. A beosztás után az igazgató szólt néhány szót, majd az asztal megtelt étellel és itallal. Artemisz mosolyogva nézett az öccsére: ekkora kínálat még a palotában is csak ünnepnapokon, vagy jeles alkalmakkor volt. Az étel mennyei volt, de Artemisz borzasztó fáradtnak érezte magát. A desszert eltűnése után az úgy nevezett prefektusokat  követve indultak a hálókörletükbe. Artemisz Neville mellett sétált, így amikor majdnem összeesett, a fiú  el tudta kapni a karját. A klubhelységet egy Kövér Dáma nevezetű portré őrizte. Hermioneval ment fel a lányok hálókörletébe. Gyorsan átöltöztek, és bezuhantak az ágyaikba. Az ajtótól jobbra indulva Hermione, Parvati, Lavender és Artemisz ágya kapott helyet. Artemisz behúzta a függönyt, és utat engedve a fájdalomnak és a félelemnek álomba sírta magát.

Köszönöm, hogy elolvastad, és köszönöm a bétázást Flowery SD-nek és flowergirl-nek. A facebook csoport lehetősége továbbra is fennáll, ha valakit érdekel, akkor az kommentáljon. Remélem tetszik a történet, és elolvasod a folytatást is.

Szereplőkről

 Főszereplők:

Artemisz elsőben

Artemisz Petunia Potter

1980. VII. 31.

őz

gyógyító a Szent Mungó Varázsnyavalya- és Ragálykuráló Ispotályban

zöld

sötétvörös

félvér: boszorkány és gyöngy sellő

Én valahogy így képzelem el Artemiszt, csak vörös hajjal James Potter(apa), Vernon Dursley( nagybácsi), Lily Evans(anya), Petunia Dursley(nagynéni), Harry James Potter(öccse), Dudley Dursley(unokabáty), Remus Jhon Lupin(keresztapa)

Roxfort

Griffendél

Molly C. Quinn

mogyoró, sellőuszonyból ér, tizenhárom hüvelyk, kellemesen rugalmas

Harry elsőben

Harry James Potter

1980. VII. 31.

szarvas

auror (parancsnok)

zöld

fekete

félvér: boszorkány és gyöngy sellő

James Potter(apa), Vernon Dursley( nagybácsi), Lily Evans(anya), Petunia Dursley(nagynéni), Artemisz Petunia Potter(nővére), Dudley Dursley(unokabáty), Sirius Black(keresztapa)

Roxfort

Griffendél

Daniel Radclife

magyal, főnixtoll, tizenegy hüvelyk kellemesen rugalmas

Nicole elsőben

Nicole Rosa Elle McLarka

1980. II. 29.

ölyv

talár szabász

tenger kék

aranyszőke

arany vérű: boszorkány

Gregori McLarka(apa), Annabeth Malkin(anya), Andromeda Black(keresztanya)

Roxfort

Hollóhát

Amanda Seyfierd

rózsafa, egyszarvú farkször, tizennégy és fél hüvelyk, merev

Draco elsőben

Draco Malfoy

1980. VI. 5.

komodói varánusz

halálfaló, de kilép

szürke

tejfölszőke

aranyvérű: varázsló és gyöngysellő

Lucius Malfoy(apa), Narcissa Black(anya), Perselus Piton(keresztapa)

Roxfort

Mardekár

Tom Felton

galagonya, egyszarvú szőr, tíz hüvelyk, türhetően rugalmas

Ginny az első könyvben

Ginevra Molly Weasley (Ginny)

1981. VIII. 11.

zebra

kviddicsjátékos (Holyheadi hárpiák)

barna

égővörös

arany vérű: boszorkány és gyöngysellő

Hasonlóképp képzelem el Ginnyt, csak vörösként Molly Prewett(anya), Arthur weasley(apa), William Arthur Weasley(báty), Charlie Weasley(báty), Percy Ignatius Weasley(báty), George Weasley(báty), Fred Weasley(báty), Ronald Bilius Weasley(báty)

Roxfort

Griffendél

Bonnie Wright

cseresznyefa, főnixtoll, tizenkéthüvelyk, kellemesen rugalmas

Hermione elsőben

Hermione  Jane Granger

1979. IX. 19.

vidra

Mágiaügyi Minisztérium, Varázslény-Felügyeleti Főosztály

barna

barna

mugli származásu

Mr Granger(apa), Mrs Granger(anya)

Roxfort

Griffendél

Emma Watson

szőlőfa, sárkányszívizomhúr, tizenkéthüvelyk, patogos

Ron elsőben

Ronald Billius Weasley(Ron)

1980. III. 1.

kutya

válalkozó, auror

kék

égővörös

arany vérű: varázsló

Molly Prewett(anya), Arthur Weasley(apa), William Arthur Weasley(báty), Charlie Weasley(báty), Percy Ignatius Weasley(báty), George Weasley(báty), Fred Weasley(báty), Ginevra Molly Weasly(húg)

Roxfort

Griffendél

Rupert Grint

fűzfa, egyszarvúszőr, tizennégy hüvelyk, akár a rugó

Neville elsőben

Neville Longbottom

1980. VII. 30.

oroszlán

Gyogynövénytan tanár a Roxfortban

barna

barna

arany vérű: varázsló

Frank Longbottom(apa), Alice Longbottom(anya), Augusta Longbottom(nagymama)

Roxfort

Griffendél

Matthew Lewis

cseresznyefa, unikornis szőr, tiz és egy negyed hüvelyk, kellemesen rugalmas

Hannah elsőben

Hannah Abbott

1979. XI. 5.

tengerimalac

a Foltozott Üst tulajdonosa

zöldes kék

szőke(töbségében copfban)

arany vérű

Thomas Abbott(apa), Elisabeth Roker(anya)

Roxfort

Hugrabug

Charlotte Skeoch

eperfa, főnixtoll, tizenkét hüvelyk, kellemesen rugalmas

Seamus elsőben

Seamus Finnigan

1980. I. 3.

róka

auror

egészen sötét barna

hirtelen szőke

félvér: boszorkány anya, mugli apa

Mrs Finnigan(anya), Mr Finnigan(apa)

Roxfort

Griffendél

Devon Murray

bükkfa, sárkányszívhúr, kilenc hüvelyk, elegáns, rugalmas

További szereplők:

A család:

Petunia Dursley

Dudley Dursley

Vernon Dursley

 Az iskola:

Rubeus Hagrid

 A tanárok az első évben:

Pomona Bimba professzor

Binns professzor

Albus Percival Wulfris Brian Dumbledore professzor

Filius Flitwick professzor

Madam Hooch

Minerva McGalagony professzor

Quirinus Mógus professzor

Perselus Piton professzor

Szobatársak:

Parvati Patil

Lavender Brown

Dean Thomas

Egyéb iskolai szerepők:

Luna Lovegood

Más szerplők:

Helen Mermaid (Artemisz tanítója)

2. fejezet: Utolsó hetek a nyárból

Utolsó hetek a nyárból

Miközben London felé tartottak, Artemisz érezte, hogy figyelik az emberek. Zavarba ejtő volt, de már megszokta, otthon is figyelték kivételes szépsége, és uralkodói mivolta okán, így annyira nem is foglalkozott vele, sőt egy kicsit még hízelgett is neki. Nyugodtan lépett be a Foltozott Üstbe. Nem várta meg, hogy az öcsét felismerjék, hanem rögtön tovább ment, Harryt is magával húzva. Hagrid és Petunia néni követték. Hagrid gyorsan megkocogtatta a megfelelő téglát, és mind átsiettek a nyíláson.

- Édes Istenem! - suttogta Petunia néni döbbenten.

- Valóban lenyűgöző - mosolygott rá Artemisz. - Szerintem először talárért menjünk.

- Rendben - bólintott rá Hagrid.

Mind a négyen elindultak az óriás mögött. Hagrid egyszer csak megtorpant. A többiek pedig lendületből neki mentek. Az óriás megfordult, és az előbb a fenekére esett Artemiszt egy lendületes mozdulattal talpra rántotta.

- Előbb ki kéne venni pénzt. - Nézte a lányt, ahogy megpróbálja az egyensúlyát visszanyerni.

- Nem kell. Anya a vagyonunk három negyedét a palotába vitte. - A lány megpróbálta a ruháját valamennyire rendbe szedni.

- Akkor menjünk tovább. - Amikor az óriás elindult ő is utána sietett, nehogy lemaradjon. Mivel Hagrid vágott nekik utat a tömegben, ezért nem lett volna ajánlatos lemaradni.

Madam Malkinnál megvették a lány talárját. Aztán a tankönyveit, Artemisz ezeket várta a legjobban. Pennát, pergament, bájital készletet, üstöt és teleszkópot, kristály fiolákat és kesztyűket vettek. Hála a lány varázs erejének, mely a hangja volt, és mit az énekléssel tudott irányítani, a csomagok ládájában, az pedig zsugorítva a csuklóján viselt ezüst karkötőn landolt.

- Nos, szerintem ebédeljünk, és utána menjünk tovább - vetette fel Artemisz mosolyogva. A többiek egyetértetek vele, így hát visszamentek a Foltozott Üstbe, és jól megebédeltek. Miután fizetek, elindultak az utolsó tárgyért a listáról. A varázspálcáért. Olivander üzlete előtt Hagrid magukra hagyta őket, hogy valamit beszerezzen. Így csak hárman mentek be az üzletbe. Petunia néni leült az üzletben található egyetlen bútorra, egy rozoga székre, Harry pedig megállt közvetlenül mellette a falnál.

- Üdvözlöm Artemisz kisasszony. - A lány lágy mosollyal figyelte a felé lépő idős urat.

- Üdvözletem Olivander úr. - Megfordult a fejében, hogy az öreg vajon honnan tudja, hogy mi a neve, de megkérdezni már nem volt ideje. Olivander úr ugyanis rögtön elkezdett méreteket venni. Miközben méricskélt, elmesélte, hogy a szüleinek milyen pálcája volt, hogy milyet vett néhány hete az öccse, és még sorolhatnám.  Végül elindult, és sorba hozta a pálcákat.

- Sárkány szívizomhúr, tizenhét hüvelyk, mahagóni, elégé rugalmas. - Artemisz kézbe adta, de rögtön el is vette.

- Nem ez, nem jó. Nézzük ezt. Magyal, egyszarvú farkszőre, tíz és egynegyed hüvelyk, akár a rugó.

Nem, ez megint nem jó - kapta ki a lány kezéből. - Lássuk csak. Dió, főnix farktoll, tizenöt és fél hüvelyk, merev. - Olivander hozta sorba, de egy se volt jó. Csüggedtség helyet, azonban lelkesedés látszódót az arcán, mintha örülne is neki, hogy ennyire nehezen találnak pálcát a lánynak.

- Fűzfa, sárkány szívizomhúr, nyolc és három negyed hüvelyk, rugalmas - hozta a tizenkettediket. - Ez se jó. Megint nem találtuk el. - Elsietett hátulra, a következőért. Pár perc múlva egy másik dobozzal jött vissza.

- Meglepő, de miért ne? Mogyoró, tizenhárom hüvelyk, sellőuszonyból ér, kellemesen rugalmas. Különös, mivel ebbe az egy általam készített pálcában van sellő bármely része. - A lány a kezébe vette a pálcát. A pálca végéből lágyan csordogálni kezdett a víz, majd finom hullámokban körülölelte a lány testét.

- Csodás! - lekendezett hangosan Olivander úr. Becsomagolta a pálcát, Artemisz pedig kifizette, és elrakta. Kilépve a lap fölé hajoltak, és átolvasták a listát.

- Minden meg van. Még a szülinapotokra kaptok valamit, aztán édességet vennék, hogy hazavigyük a fiúknak - jelentette ki Petunia néni, és várakozva nézett a két gyerekre.

- Mehetünk?

Amikor a gyerekek bólintottak, elindultak az utcán. Harry egy könyvet kapott, ami sellőkről szolt. Minden benne volt, származásuktól kezdve, a fellelhetőségeiken keresztül, egészen a híres sellőkig. Artemisz pedig egy antik nyakláncot kapott. A szív alakú medált akvamarinok és zafírok díszítetek. A lánc, amin függött ezüst volt, és smaragdok voltak minden második láncszemben. A kapcsoló egy delfint mintázott. Édesség vásárlás közben találta őket Hagrid, egy órával az elválásuk után.

- A csoki pocak is nagyon finom - mutatott egy hordóra, mikor megállt Artemisz mellett.

- Örülnék, ha velem tartanál. Szeretném megvenni a szülinapi ajándékodat.

- Mindjárt megvagyunk - felelte mosolyogva, és valóban alig öt perc múlva már el is indultak. Az Üklopsz Bagolyszalonban időző ajándék, egy gyönyörű, majdnem fekete, erdei füles bagoly volt. A Foltozott Üst felé menet, Artemisz a nyakláncát nézegette, ezért nem vette észre a vele szembejövő lányt. Az eredmény pedig egy kemény ütközés lett.

- Jaj! Sajnálom, nem figyeltem - kért rögtön bocsánatot az ismeretlen lány.

- Semmi baj. Én sem előre néztem - mosolygott rá Artemisz.

- Egyébként az én nevem Nicole McLarka. Téged hogy hívnak?

- Artemisz Potter.

- Hű! Potter? - csodálkozott Nicole.

- Igen - Artemisz nevetni kezdett a lány arcán.

- Ne neves! Azt hittem csak egy Potter van már csak életben.

- Rólam szinte senki se tudott, de nem baj ez - tette hozzá, amikor látta, hogy Nicole mentegetőzni akart. A lányok meleg mosollyal néztek egymásra.

- Artemisz mennünk kell! - hallatszott Petunia néni hangja.

 - Mennem kell, de majd írok. Szia - köszönt el Artemisz, és elindult a nagynénje felé.

- Szia. A Roxfortban találkozunk - integetett Nicole. Artemisz a családjához érve, még mindig mosolygott.

Alig néhány óra múlva már az asztal körül álltak mind az öten. Petunia néni kirámolta az asztalra az édességeket. Artemisz büszkén mutogatta Vernon bácsinak az új szerzeményeit. Dudley lelkesen nézte az asztalon egyre csak halmozódó édességeket, majd rá is vetette magát. Harry a nővérét heccelte, hogy meg fog hízni, ha túl sok édességet eszik. Vidám barátságos hangulat uralkodott, a Privet Drive 4. szám alatt. Artemisz rég nem tapasztalt ilyet. A palotában mindig szigorúság és fegyelem volt, soha nem lehetett csak úgy szórakozni. Artemisznek minden napját percre pontosan betáblázták. Nyilván ezért lehetett, hogy a lány a korához képest annyira éretten viselkedett, de ez csak a látszat volt, a lány ugyan olyan gyerek szeretett volna lenni, mint a korosztálya többi tagja.  Felszabadultnak, és könnyednek érezte magát. Segített a nagy nénjének a vacsorakészítésben, míg a két fiú felment a szobájába, Vernon bácsi pedig átment a nappaliba TV-t nézni. A vacsora nyugodt, békés hangulatban telt. Evés után segített Petunia néninek elrámolni.

- Mikor szeretnéd elmondani az öcsédnek - óvatosan körül nézett, hogy nem hallgatóznak-e a fiúk - a sellő dolgot? - kérdezte suttogva a néni.

- Nem tudom. Hamar. Bár te már a könyvvel valamennyire utaltál rá - ráncolta a homlokát a kérdezett.

- Nos, igen, de csak jót akartam, hogy könnyebb legyen az egészet tálalni - mentegetődzött a néni. Artemisz szúrós tekintettel nézett rá.

- Dudley tudja már? - fordult végül a nagynénjéhez.

- Igen. Öt éves korában mondtam el neki. - A néni tekintette a távolba révedt, ahogy felidézte az emléket. Mihelyt rend lett a konyhába, a lány visszament a szobájába.

- Jól telt a napod? - kérdezte a vízből épp akkor felbukkanó Ciklon.

- Igen. Remekül - mosolygott a lány.

Elővarázsolta a cuccait, majd el is rámolt mindent. A bagoly az asztalra került kalitkástul. Mikor leült vele szemben, hogy nevet találjon neki, Ciklon macskaként felugrott az ölébe.

- Van ötleted? - kérdezte a farkát lengetve a macska.

- Hm. Talán a Luna, mint anya társa volt.

- Igen. Ez jó ötlet - bólogatott lelkesen macska fejével Ciklon, majd elkezdett mosakodni.

- Idegesítő, hogy macskaként állandóan tisztálkodni szeretnék - morogta bosszúsan.

- Akkor menj vissza a tóba. Én meg elkezdem kiolvasni az új könyveimet.

- Rendben. Jó éjszakát. - A dorombolós ásítást követően, a cica delfiné válva alá merült a tóban.

Artemisz bele lapozott az új könyveibe, majd kiválasztott egyet közülük. Olvasott két órát az ágyán fekve, aztán lezuhanyozott, pizsamába bujt, és a paplan alá bújva lefeküdt, hogy elaludjon.

Harry másnap reggel nővére hangjára ébredt. Kinyitotta a szemét, és döbbenten nézett az ágya szélén ülő lányra. Artemisz lágyan, kedvesen simogatta a homlokába hulló tincseit. Meglepő érzés volt mosolygó tekintetétől kísérve felülni az ágyon, de egyáltalán csak erre ébredni. Azelőtt sosem volt vele senki sem kedves. Ennyire legalább is biztos, hogy nem, a lány viselkedése szinte már anyáskodó volt.

- Reggeli után ellátogatunk a szülő földemre - rántotta vissza a merengéséből a lány hangja. Felállt, és az ajtó felé indult.

- Ezt hogy érted? - kapta fel a fejét a fiú.

- Most hosszú lenne elmagyarázni, de később megtudod. Igyekezz. Lassan kész a reggeli. - Egy gyönyörű mosoly, és már ki is fordult a szobából.

Egy ideig még töprengve nézett utána, de aztán elkezdett készülődni. A reggelit szokatlanul csendesen költötték el, mintha mindenki feszült lett volna az előttük álló naptól. Mihelyt mindent elrámoltak, és rendet raktak maguk után a három gyerek és Petunia néni a gardróbhoz mentek. Artemiszt követve levonultak a titkos szobába. A lány megfogta az öccse és Petunia néni kezét, a néni pedig Dudley kezét fogta meg. Mind a négyen ugrottak, és alá merültek a tóban. A fény megint jött, és az immáron négy sellő úszott a vízben. Harry csodálkozva nézett végig magukon. Petunia néni derékig érő szőke haján, a nővére testét felhőként körül ölelő vörös hajzuhatagon. Anyának és fiának egyforma piszkosfehér uszony volt, ellenben Artemisznek szinte szikrázóan hófehér. Harry a sajátját is alaposan megszemlélte, az is fehér volt, de nem annyira, mint a nővéréé. A lány megfordult, és a többieket maga után intve, leúszott a tó fenekére. Egymás után mind a négyen az egyik kagylóba ültek. A tegnap kapott könyvben látta, hogy ez egy teleport kagyló. Harry bizsergést érzett minden egyes sejtjében, majd hirtelen kinyílt felette a kagyló. Már nem a kis tóban volt. Ezt az első pillanatban látta. Ha másból nem is, akkor abból, hogy ez a helyiség tele volt vagy száz ugyan olyan kagylóval, mint amiből ő most kiszállt.  Elindult a nővére, Petunia néni és Dudley nyomában, ezt nehezítette, hogy még nem igen tudott közlekedni az uszonyával. A lány visszafordult, lehunyta a szemeit, néhány másodpercig koncentrált, mire mind a négyüknek a varázslatból létre hozott uszonyokból, a lapockáik közé szárnyak nőttek, míg a lábaik újra megjelentek. Így mind a négyük hátán nagy pikkelyes szárnyak feszültek, olyan színűek, mint az uszonyuk. Artemisz nyomában mind kiléptek az ajtón. Egy hosszú folyosóra értek, amit végi festmények díszítetek. Tátott szájjal nézte őket. Elképesztően szépek és élethűek voltak. Ahogy egyre jobban közeledtek a folyosó végéhez hallani vélte egy kórus hangjait. A két oldalt elhelyezkedő két utolsó kép első pillantásra Artemiszt ábrázolta. Aztán rájött, hogy a baloldali képen egy legalább tizenöt éves lány van, a nővére pedig csak most töltötte be a tizenegyet.

- Anya - suttogta, kezét a kép felé nyújtva.

Érezte, hogy valaki hátulról átöleli. Az előre omló vörös hajzuhatag azt is elárulta, hogy ki. Megfordult, és a nővére ölelő karjai közé fészkelte magát, megnyugvást keresve a lelkére törő érzelem hullámok elől. Kellett vagy tíz perc mire elégé összeszedte magát ahhoz, hogy tovább menjenek. Jól hallotta korábban, valóban egy egész kórus állt, vagy ült kint, és mind énekelt, ráadásul nekik. Szolgálok siettek oda mellék ajtókon keresztül. Valamennyien mély meghajlással, és udvariassággal köszöntötték a kis csapatott. Melegség járta át a lelkét, hisz itt igazán fontos volt. Nekik sokat jelentett, hogy eljött ide a nővérével. Tisztelettel vették őket körül, és ez szokatlan volt számára, pont ezért zavarba is jött. Valószínűleg ezt Artemisz is kiszúrta, ugyanis gyorsan maga után húzta a megszeppent, fiút egy mellék folyosóra. Délelőtt a lány megmutatta neki a könyvtárat, amitől a fiúnak leesett az áll, olyan nagy volt, a konyhát, ahol legalább ötszáz sellő sürgött-forgott, a királyi család étkezőjét, ahol a fiú öt percig simogatta, és tapogatta a színaranyból készült, asztalfőn elhelyezkedő trón széket, a gyönyörű rózsafa aszalt, amely legalább két méter hosszú volt, Végül pedig megcsodálhatta a kertet. Nem bírt megszólalni, annyi fajtakülönböző növény népesítette be a hatalmas kertet. Megebédeltek, Artemisz hagyta, hogy Harry üljön az arany trónuson. Dudley láthatóan majd megpukkadt az irigységtől, ami Harryt kaján örömmel töltötte el. Ebéd után Petunia néni és Dudley haza indultak, de Artemisz még mutatni, és adni akart valamit az öccsének. Lementek a királyi család kincstárába. Nem győzte tátani a száját a rengeteg kincsen, és egyében, amikkor beléptek. Artemisz a jobb oldalon lévő falhoz lépet, majd levett onnan egy dobozt. Csendben visszaindult felé, és némán átnyújtotta neki a dobozt.

- Anya hagyatéka a számodra - suttogta csendesen, az arcán lecsorduló könnyek mögül.

Harry alaposan megszemlélte a dobozt. Tölgyfából volt, és drága kövek egész garmada díszítette. Lassan kinyitotta a zárat, majd még egyszer megszemlélte a drága kövek által kirajzolt alakot, az egy egyszarvú pegazust volt, felismerte az előző nap kapott könyvből, óvatosan, és nagyon lassan felnyitotta a fedelét. A dobozban vörös selyem párnán, egy kagylós medál gyűrűjében, egy tojás feküdt. A tojás vöröses feketés volt, és a felületén egy hatalmas aranyszínű villám díszelgett, büszkén hirdetve, hogy hozzá tartozik.

- Érintsd meg! - biztatta a nővére suttogva.

Olyan lassan emelte fel a kezét amennyire csak bírta, és lágyan megérintette a tojás sima felszínét. Az meleg volt, és lágyan lüktettet, mintha élne. Elvette a kezét, mire az érintése nyomán egy apró repedés futott végig, majd egyre nagyobb és hosszabb, és több lett. Végül az egész tojást behálózta. Lélegzet visszafojtva meredt a tojásra, amiből most kifordult egy szép vihar-szürke, összeragadt szőrű kis egyszarvú pegazus csikó, akinek a homlokán egy aranyszínű villám alakú jel volt látható. Szárnyai meglepően nagyok voltak a testéhez képest. Ügyetlenül lépkedve törékeny pálcika vékony lábain megpróbált felállni, de nem sikerült neki. Aztán feladta a próbálkozást, és inkább lefeküdt a dobozba, és elaludt.

- Ez egy egyszarvú pegazus - kezdte Artemisz. -, nagyon kell rá vigyáznod, mert ha te megsebesülsz, akkor ő is, és ha ő megsebesül, akkor te is. Egymáshoz vagytok kötve, vagyis inkább láncolva. - Harry bólintott, hogy érti. - Ha azt akarod, hogy felvegye a valódi alakját, akkor tartsd a kezed fölé, és kiáltsd, hogy „Változz!”. Más alakot magától is fel tud venni. - Újabb bólintás. - Gyors és erős lények, akik bárhova el tudnak vinni, akár a víz alatt, akár a víz felett. Hatalmas varázserejük van, amit többségében jóra használnak, és leginkább csak akkor, ha mi kérjük.

Harry csendesen nézte az alvó kis állatot, szerette volna megsimogatni, de félt, hogy felébreszti.

- Villám - suttogta hirtelen.

- Szép név, és illik hozzá - nevetett Artemisz.

Harry lehajtotta a fedőt, és Artemisszel együtt elindultak felfele, a kagylós terem fele. Útközben csak egy fekete uszonyos lánnyal találkoztak. A lány mélyen meghajolt előttük.

- Üdvözlöm újra itthon felség.

- Szervusz Ginevra - mosolygott rá a lányra melegen a nővére. Mindhárman tovább indultak a saját útjukon, de Harry elméjébe szinte bele égett a lángoló vörös hajjal keretezett szeplős arc, és a két hatalmas mogyoró barna szempár. Haza érve lerakta az asztalára dobozt. A szünetből hátra maradó idő alatt az kötötte le teljesen a figyelmét, hogy Villám teljesen felnőtté válik.

Köszönöm, hogy elolvastad, és örülnék, ha véleményeznéd is. Ha valaki tud segíteni, akkor még mindig szükségem lenne egy bétára. Ha esetleg kérdésed lenne a történettel kapcsolatban, akkor írjál e-mailt a hlaviheni@gmail.com címre. Ha gondoljátok, akkor csinálok egy Facebook oldalt, ahol lehet kérdezni.