Amint az utolsó vendég is távozott, Amy tapsolt egyet.
– Irány átöltözni, és utána lefekvés –
adta ki a parancsot.
– Igenis – jött az egyöntetű válasz,
amihez Ary még tisztelgett is.
Azonban még a lépcsőt sem érték el, amikor
ismerős hang ütötte meg a fülüket. A hang hatalmas szárnyak lágy suhogása volt.
– Cassy – kiáltották egyszerre a gyerekek,
és valóban, a látogató Cassidy Piton volt.
Cassidy története rendkívüli és teljesen
egyedülálló, ugyanis az anyja halála után született. Hogy ez miként lehetséges?
Egyszerű, modern varázslat és tudomány ötvözésével. Carolin Jamison, Cassy
édesanyja, szárnyaló volt.
De mi is az a szárnyaló? Nos, eme
csodálatos varázslények többnyire emberszerűek, a különbséget a hátukon feszülő
hatalmas szárnyak, a hegyesebb fülük és varázserejük egyedisége és ereje
mutatja, mivel minden szárnyaló ereje más és más, specifikusan csak az adott
személyé.
Ezt a családból a legjobban Sam ismerte,
hiszen pontosan olyan volt, mint a nővére.
A szárnyalók világában négy birodalom
működik: Azarát a fehér szárnyúaké, Babilon az arany szárnyúaké, Keseroth a
fekete szárnyúaké és végül Karonoss a holtak világának kapuját őrző szárnyalók
otthona. Ez utóbbiak közé tartozik Cassy, pontosabban itt hercegnő, egy népe
vesztett hercegnő. Sam pedig babiloni volt, de a kívülállók közé tartozott,
mivel az ereje túl nagy ahhoz, hogy egyetlen hercegnő hatalma alátartozzon. Sam
ugyanis a Babiloni Hét Kapu őrzője, melyek a mágia forrásai. Legyen szó akár a
szárnyalók, akár a boszorkányok és varázslók világáról.
Mikor Carolin terhes volt, Jeremaha, egy babiloni
harcos vezetésével egy osztag megtámadta Karonoss népét, és egy ősi
varázslattal tér-idő csapdába ejtették az ott élőket, a lezáró pecséthez pedig
Carolin lelkét használták alapul. Cassidy egy varázs inkubátorba került, amikor
anyja terhessége még négy hónapja sem tartott. Perselus minderről Cassy
nyolcadik születésnapjáig semmiről sem tudott, ekkor találkozhattak először
Cassy születése óta. Carolin terhességéről sem tudott, hiszen addigra már szétmentek,
ahogy mindig mondta családjának, kialudt a tűz és maradt a barátság.
Amyvel ezekután találkozott, amikor a
fiatal nő Londonban járt egy bájitalmestereknek rendezett nemzetközi
konferencián. Ő pedig rögtön beleszeretett a kedves és törődő boszorkányba, ez
azóta sem változott semmit. Most is ahogy nézte, miközben Cassyt ölelgette,
boldog volt, hogy az ő felesége ez a kis tündér.
– Drágám, megfojtod azt a szegény lányt –
nézett kérlelően az asszonyra.
– Dehogy fojtom, egy gyereknek
egyébként sem lehet elég szeretetet adni.
A kijelentésen mindenki nevetett,
leghangosabban éppen Cassy. Csilingelő kacagása lágyan visszhangzott a
szalonban.
– Igazándiból csak rövid időre
ugrottam be, hogy Samet felköszöntsem – mondta, majd egy hatalmas
maciölelésbe vonta legidősebb féltestvérét, az egyetlen szárnyaló testvérét,
aki persze boldogan viszonozta azt, míg végül mindketten elestek. Az egész
bírtok zengett a hangos nevetéstől, ahogy a két lány eleinte hiábavalóan
próbált felállni, majd végül feladták, és inkább maradtak a földön, nevetve,
míg Perselus a kezét nyújtotta nekik, amit aztán el is fogadtak.
– Mi lenne, ha átmennénk a szalonba
inkább? – kérdezte a férfi mosolyogva.
A család helyeselt, és a javaslat szerint
cselekedtek. Kivéve Amyt, aki a konyhát vette célba, hogy forrócsokival
kedveskedjen a gyermekeinek és teával a férjének. Mikor végzett, csatlakozott a
többiekhez, ahol valamennyien boldogan csaptak le egye-egy bögre forró italra.
Az italok lassan fogytak, hiszen a csevegések és nevetések között éppen csak
lecsúszott egy-egy korty, de senki nem bánta igazán. Bár Cassy eleinte csak
rövid időre akart jönni, már közel két órája ott volt, mire az órára
pillantott:
– Már elmúlt éjfél is, jobb lesz, ha
sietek, különben Jane nénénk aggódni fog.
– Jól van drágám, vigyázz magadra.
– Úgy lesz, apa – mondta, majd
mindenkinek adott egy puszit, és a hátsó ajtón át kilépett az éjszakába. Az
addig elrejtett szárnyait előhívta, a feketében a fehér tollak, mint a
sakktábla mintája, lágyan derengtek a teliholdas éjszakában. Néhány erős
szárnycsapás után már az égen suhant, a többiek pedig integettek neki, amíg
csak el nem tűnt a látóhatáron. Ekkor Amy újfent mindenkit beterelt a
házba, és aludni zavarta a csemetéit és férjét, hisz másnap hosszú napjuk lesz.
Ezúttal senki sem ellenkezett, a fáradtságtól már a lépcsőn való feljutás
is gondot okozott, nemhogy még tiltakozzanak is.
Sam elalvás előtt még azon gondolkozott, hogy
bárcsak megmutathatná a családjának a szárnyaló énjét, hogy legalább előttük ne
kelljen rejtegetnie. Bár apja és anya a legelső átváltozását látták, de akkor
még csak kislány volt, alig hároméves. Így már nem is emlékezett rá, az esetről
is csak elmondásból hallott. Az erejéről és a képzettségéről nem is beszélve,
titkon azt akarta, hogy a családja elámuljon rajta, hogy mire is képes
igazából.
Reggel az első napsugarakkal kelt
valamennyi gyermek, és igyekezett a lehető leggyorsabban elkészülni, illetve
igyekeztek szüleiket is rávenni – akik még vagy egy órát aludtak volna –, hogy
induljanak már. Csupán pár órába telt, és a csapat a
hopphálózaton keresztül megérkezett a Foltozott Üstbe. A levél alapján
sorban beszereztek minden kötelező és néhány javasolt könyvet, és visszaraktak
a polcra minden nemkellő, de a gyerekek által odahordott érdekes könyvet
ártásokról, bűbájokról és vicces főzetekről. A teleszkópot, rézmérleget és
üstöt könnyedén be tudták szerezni. Nem volt ilyen egyszerű azonban pennát
venni, a bolt ugyanis szinte minden fajta pennát és tintát kínált. Mindenkit
másik ragadott magával, Aryt és Kendrát a színesebbnél színesebb, pompázatos
tollak, Perselust és Jamest az önjavító tinták, Samantat a hófehér hattyútollak
– amiből végül kapott is kettőt pluszban –, Amyt pedig a pávafarktollak világa
varázsolta el. Végül gyomruk korgása terelte ki a családot az üzletből.
A Foltozott Üstben elköltött ebéd után az
első útjuk Madam Malkinhoz vezetett, aminek a lányok örültek, míg a fiúk már
nem annyira. Pedig az új talár mindenkire ráfért, még akkor is, ha otthon
többnyire mugliruhákat viseltek. A mérettől kezdve a lyukakon át a bájital
foltokig minden volt, ami miatt egy-egy talár használhatatlanná vált.
A hosszas procedúra után – miután James
semmi áron nem akart új dísztalárt –, ismét a napfényben fürdő Abszol úton
álltak egyre sokasodó csomagjaikkal együtt.
– Még a pálca és a bájitalos
alapkészlet hiányzik. Én azt mondom, váljunk szét, különben estig is itt
leszünk – nézett Amy a férjére. Perselus csak bólintott, és
méltatlankodó csemetéit maga előtt terelgetve elindult a bájitalkellékes bolt
felé.
– Menjünk, Sammy.
Anya és lánya ketten léptek be a dohos,
félhomályos pálcaüzletbe. A levegő szinte vibrált körülöttük a rengeteg
mágiától.
– Á, Mrs. Piton, rendkívül örülök,
hogy eljött hozzám. – Ollivander úr nagy, holdszerű szemeivel egészen
közelről vizslatta a kislányt, majd hirtelen Amy elé lépett. – Kegyed
nem nálam vette a pálcáját, de emlékszem mikor nálam járt, hogy az állapotát
ellenőriztesse. Kiváló állapotú cédruspálca, wampusszőrrel, 10 és fél
hüvelyk. Az egyik legkiválóbban karbantartott pálca, amit valaha láttam.
Amy csak mosolyogva bólogatott a kijelentésekre.
Sam jól emlékezett rá, amikor édesanyja elmesélte, milyen volt megkapni az első
pálcáját. El tudta képzelni, ahogy a beosztás izgalmát ki sem heverve jöhetett
a következő megpróbáltatás, amikor is felsorakoztak a hosszú asztal előtt, amin
ott hevert a rengeteg pálca, várva, hogy kiválassza a varázslóját vagy
boszorkányát. Ezekután pedig minden nyarat a pálcájuk nélkül kellett tölteniük,
hiszen az Ilvermorny és az Amerikai Varázsló Kongresszus törvényei szerint a
fiatal varázsló- és boszorkánytanoncok nem varázsolhatnak otthon, éppen, mint
Angliában, csak ott biztosra is mennek, nehogy a gyerekek elcsábulhassanak a
rossznak. Csak az iskola befejezésekor kapják meg véglegesen a pálcáikat.
A nagy elmerengés közepette Sam észre sem
vette, hogy Ollivander úr már az első pálcát nyújtja felé. Megsuhintotta,
és össze is tört vele egy vázát. Ez így ment egy darabig, pálca jött pálca
után, de egyik sem volt jó.
Egy jó óra múlva belépett az apja a testvéreivel,
ami okozott egy kis fennakadást. Ollivander úr rögtön meg is szólította
Perselust.
– Piton professzor, de jó látni önt.
13 és fél hüvelyk, rózsafa, sárkányszívizom-húrral, rendkívül erős pálca.
– Igen, az, de jó kezekben van, erről
biztosíthatom – mondta egy rá jellemző szelíd mosollyal.
– Azt nem csodálom. Most viszont
vissza az ifjú hölgyhöz.
A pálcák próbálgatása folyt tovább, és Sam
kivételével a család leült egy, az apjuk által elővarázsolt kanapéra. Ahogy az
este kezdett beköszönni és a pálcák sora fogyni, Sam egyre kétségbeesettebb, Ollivander
úr eltökéltebb, a többiek pedig zavartabbak lettek. Mikor az utolsó pálca is
kézbekerült, és az sem volt jó, Sam elsírta magát. Amy csendben átölelte
legidősebb csemetéjét, és lágyan
nyugtató szavakat suttogott neki, hogy csillapítsa sírását.
Perselus pedig a pálcamesterhez fordult:
– Ilyen esetben mi a teendő? Hogy
lesz így a lányomnak pálcája?
– Készítek egyet számára. Nagyon erős
boszorkány lehet, ha egyik pálcám sem felelt meg neki. Ritkán van lehetőségem
ilyen erős pálcát készíteni, de biztos, hogy élvezni fogom. Ez igazán
rendkívüli.
Az üzletben csend lett, ahogy mindenki a
hallottakat elemezgette magában. Sam könnyei is elapadtak végre, és nagy kék
szemeivel csak nézett az öregúr után, aki már el is tűnt egészen hátul az
üzletben. Néhány perc múlva egy ezüst tálcával tért vissza.
– Emelje fölé a kezét, hogy
kiderítsük, mely pálcamag a legkiválóbb önnek.
Sam így is tett, a kezét a tálca és a rajtalévők
fölé emelte. Volt rajta egyszarvúfarkszőr, főnixtoll, sárkányszívizom-húr – ami
roppant undorítóan nézett ki –, és egy fehér toll is, ami leginkább egy
hattyú tollára hasonlított. A pálcamagnak valók mind egy szálig
sérültek voltak, így magnak alkalmatlanok, de ehhez a teszthez pont
megfelelőnek bizonyultak. Ollivander úr elővette a saját pálcáját, egy roppant
hosszú, egyenes darabot, majd némán intett vele. Erre a tálca lilán felizzott
és a fehér toll finoman felemelkedett, majd a varázslat megszűnésével visszahullott
a tálcára.
– Nocsak, ez rendkívül különös. Tudja,
ez a toll egy szárnyalóé volt, ismeri a fajt?
– Igen, olvastam már róluk. – Azt
persze nem tette hozzá, hogy a nővére és ő maga is az, így valószínűleg többet
is tud róluk, mint a pálcakészítő.
– Remek, beszélek Dumbledore
professzorral, és szerzünk a pálcájához egy ilyen tollat. Ha megvan, akkor
választunk hozzá fatípust is. Tudja, a szárnyalótoll a legerősebb pálcákba
kerül csak. Eddig csupán kettőt készítettem életemben és csak három tollam volt
összesen, amiből az egyik eltört, mikor megpróbáltam felhasználni. Kíváncsi
vagyok, öntől mit várhatunk. Ideje korán eltűnik az átlag nevek között vagy
nagyhatalmú és erős boszorkány lesz. Roppant kíváncsi vagyok.
Sam csak nézett az öregúrra, sejtette ki
lehetett az egyik boszorkány, akit említett. Caroline. Ő tűnt el idejekorán és
szárnyaló volt, így a pálcája is tartalmazhatta a tollát magként. Neki is
Dumbledore professzor, minden titkok tudója szereztette be a pálcájába való
szárnyalótollat. Arra azonban kíváncsi volt, ki lehetett a másik boszorkány.
A család megköszönte a segítséget, és
elindultak haza a Foltozott Üstben fellelhető kandallón keresztül. Otthon
minden új beszerzett „zsákmánya” felkerült Sam szobájába, aki boldogan és
izgatottan vetette bele magát a csodálatos holmik átnézésébe és elpakolásába.
Alig végzett, mikor anyja hívó szava
lentről felhallatszódott. A vacsora már várt rájuk. Mikor leért, látta, hogy
nincsenek egyedül. Az apja mellett ott ül Dumbledore professzor is.
– Üdvözlöm, uram, sikerült tollat
találni? – kérdezte kíváncsian Sam, remélve, hogy a saját tolla kerülhet
a pálcájába.
– Inkább csak valakit, aki talán
adhat, de mindenképpen előtte találkozni szeretne veled. Jómagam ezért jöttem,
de kedves Amy ragaszkodott hozzá, hogy itt vacsorázzak, és hát egy ilyen
meghívásnak hogyan lehetne ellenállni?
Mindenki megmosolyogta a kedves
viccelődést, kivéve Samet, aki csak csalódottan sóhajtott. Bő fél óra múlva,
mikor a család többi tagja is előkerült, a ház különböző
részeiről végre kezdetét vehette a vacsora és a kellemes bájcsevely. Sam
belül majd szétrobbant az izgatottságtól, hogy megtudja, ki lehet a titokzatos
vendég, akire várnak. Ahogy szétnézett, látta, hogy testvérei legalább olyan
izgatottak. Csak a felnőttek voltak nyugodtak. A desszert után – ami isteni
mentás sütemény volt –, végre átvonultak a nappaliba, és Dumbledore az órára
nézve ennyit mondott:
– Most már bármelyik percben megérkezhet.
Alighogy ezt kimondta, kintről hangos
szárnysuhogás hallatszott, amit mind jól ismertek. Kopogtak a bejárati ajtón,
ami viszont furcsa volt, hiszen Cassy mindig a hátsó ajtón jött be. Amy gyorsan
kisietett és bekísérte a vendéget a helyiségbe. Egy gyönyörű, fiatal nő volt
az. Világos, vörös haja egészen a derekáig leért, halványkék szemei drágakőként
ragyogtak kerekded, szeplős, hófehér arcán. A hátán két, hatalmas hófehér
szárny díszelgett, finoman szívalakba rendezve. Az öltözéke még egy mágusházban
is szokatlan, középkori stílusú, piros szegélyű, halványrózsaszínes, fűzős ruha
volt, mely a derekáig rásimult, utána pedig egészen a földig bővült,
olyannyira, hogy a cipője nem is látszott ki alóla. A haja elől volt
összekötve a baloldalon, így látszódott az átlagosnál hegyesebb füle. Sam
nagyot nyelt, pontosan tudta ugyanis, hogy az előtte álló szárnyaló Hermelénda,
minden szárnyalók királynője.
Hermelénda csendesen végignézett a
szobában összegyűlteken. Ahogy a tekintete Samre esett, a szemei finoman
megvillantak. Léa – ahogy a legtöbben nevezték –, nemcsak királynő, hanem a
Szárnyalók Akadémiájának tanára és igazgatónője is volt.
– Nem lesz gond a
pálcamaggal – nézett Dumbledore-ra a nő.
– Hogy érti ezt,
kedves? – kérdezte a professzor.
– Sam, mutasd meg kérlek a valódi
éned – kérte a fiatal lányt a királynő.
Sam boldogan felállt, és lehunyva a szemét
koncentrálni kezdett. Lassan meleg, aranyszínű fény ölelte körbe, a kislány
pedig változni kezdett. Az arca kerekebb lett és mintha kicsit fel is fújták
volna. A magasságából azonban veszíteni kezdett, mintha összement volna, a füle
hegyesedni kezdett, majd kijjebb mozdult és még elállóbb lett, mint
előtte volt. Hirtelen mintha fogyni kezdett volna, majd az izmai megjelentek. Sovány,
de erős izomzatú testfelépítését a hároméves kora óta tartó,
rendkívül nehéz, de eredményes edzésnek köszönhetett, melyet
elsősorban maga Léa tartott neki. Egyszer csak a haja lágyan hullámozni
kezdett, majd mintha lángra kapott volna, ahogy az ég felé szállva táncolt,
immáron lángoló narancsvörös tincsek egy hatalmas copfban ereszkedtek
vissza a hátára, és minden mozdulatára mozogtak lágyan. Az aranyfény hirtelen
erősebben felizzott, és kellett egy pár másodperc, mire újra mindenki képes
volt a lányra nézni. Ekkor pillantották meg, hogy a bőre sötétebb, napbarnított
lett, az ajkai pedig meggypirosak. Ezután kezdett a ruhája is változni, a
hófehér, fűzősruha az aranyszegéllyel ugyanolyan stílusú volt, mint a
királynőé. Az egész hátát és derekát fedetlenül hagyta, így hatalmas
aranyszárnyai védelmezően simultak a szabadon hagyott bőrére. A fény lassan
csökkeni kezdett, majd teljesen elenyészett, ahogy Sam kinyitotta a szemeit.
Kendra picit felszisszent, hiszen míg a bal szeme azúrkék maradt, addig a jobb
smaragd színű lett.
– Üdvözöllek
ébren, Elizabeth – mosolygott rá Léa. Eliza mosolyogva bólintott
a királynőjének.
– Hogy hogy
ébren, hiszen eddig is fent volt! Illetve miért Elizabeth, amikor az ő neve
Samanta –kérdezte értetlenkedve Kendra.
– Éber
állapotnak vagy másként ébren létnek hívjuk, amikor egy szárnyaló olyan
állapotban van, amikor a szárnyai is elől vannak, vagyis amikor a szárnyalói
énje, tudata kerül előtérbe – kezdte magyarázni Léa a kis
lánynak – mikor közöttünk jár Elizabeth-nek hívjuk, így soha senki nem
jöhet rá a valódi személyazonosságára, vagyis biztonságban lesz mind ő, mind
pedig a családja. Illetve az is igényli a másik nevet, hogy a személyisége
eltér, egyéne válogatja, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben.
– Mi jelentene
ránk veszélyt? – jött az újabb kérdés, ezúttal Ary-tól.
– A mi világunkban
éppen úgy vannak rosszak, és gonoszok, mint minden más világban is –
mondta szelíden a nő.
A gyerekek még
rengeteg kérdést fel akartak tenni, de apjuk leintette őket, ő magának is volt
egy kérdése:
– Sam, vagyis
Elizabeth pálcájába, kinek a tolla fog kerülni?
– A sajátja, akkor
lesz a pálca a legerősebb. A pálcamagja, vagyis a toll, idővel tompítani fogja
a határvonalat a két személyiség között, de addig még talán évek vannak vissza,
és alig lesz észrevehető, de gondoltam szólok előre – ezután ismét a
szobában lévő másik szárnyalóhoz fordult – engedd el egy tolladat gyermek.
Eliza ismét lehunyta a
szemét, az arcán látszott a koncentráció, majd egy aranyszínű toll a földre
hullott. Léa gyorsan lehajolt érte, és elégedetten szemlélte, a hibátlan és
gyönyörű tollat.
– Ez
tökéletes lesz. Most pedig ülj le, mert egy haj tincsedre is szükség
lesz – a többiek értetlen tekintetét látva
elmosolyodott – így a pálca csak neked fog engedelmeskedni,
véletlenül sem kerülhet rossz kezekbe.
Eliza bólintott, és
némán helyet foglalt egy fotelben. Léa gyors mozdulatokkal, össze font négy kis
tincset, majd egy tör segítségével gyorsan levágta, végül mindkét végét össze
fogta egy-egy gumival. A tollat és a haj tincset egy kis bársonyszütyőbe rakta,
majd átadta azt Dumbledore professzornak, aki csak egy biccentéssel jelezte,
hogy át fogja adni Olivander úrnak.
- Köszönöm a segítséget
Királynőm - mondta Eliza, és a helységben megfagyott a levegő.
Bétázásért köszönet Agnesnek.
