1. fejezet: Új szereplő a színen

Új szereplő a színen

Artemisz finoman emelkedett ki a vízből. Vörös haján megcsillant a hold fénye. Közvetlenül mellette felbukkant egy fekete delfin. A lány felé fordult, majd elmosolyodott.

- Örülök, hogy velem tartottál Ciklon.

A delfin a lányra nézett.

- Ugyan már Artemisz. Csak nem hitted, hogy nélkülem jöhetsz a felszínre? - kérdezte kedvesen.

- Nem, eszembe se jutott, hisz ismerlek - nevetett a lány.

Kiúszott a partra, majd felült egy sziklára. Hosszú, izmos, fehér uszonya épp csak beleért a vízbe. Lehunyta a szemét, majd némi koncentrálás után, az uszonya helyén lábak jelentek meg. Leugrott a szikláról, majd kisétált a partra. Némán figyelte a tőle nem messze lévő kastélyt.

- Induljunk! - sóhajtotta a mellette álló fekete macskának.

A macska homlokán ugyan olyan spirális jel volt, mint előtte a delfinen.

A macska egy kecses ugrással gazdája karjába ugrott. Artemisz egy mély sóhaj után elindult. Út közben az anyjára és annak leveleire gondolt. Anyja azt írta, hogy ha betöltötte a tizenegyet jöjjön ide, és keressen egy bizonyos Dumbledore professzort, neki is szólt egy levél. Meg volt még nála vagy négy másik. Idő közben elérte a kastély kapuját. Fölemelte a kezét, és bekopogott a hatalmas tölgyfa ajtón. Néhány másodperc múlva kitárult a kapu. Artemisz előtt egy ősz szakállú, ősz hajú, horgas orrú, félhold szemüveges, háló ruhába öltözött férfi állt.

- Ön Dumbledore professzor?  

A férfi bólintott.

- Miben segíthetek az ifjú hölgynek? - kérdezte a férfi kedves, atyáskodó hangon.  

Meleg mosolya, lágy tekintette és kedves hangja végre megnyugtatta a lányt.

- Anyám a születésem után hátra hagyott. Minden, amit rám hagyott egy medál, egy gyűrű és néhány levél. Az egyik levélben, ami nekem szólt az állt, hogy jöjjek ide önhöz. A borítékok varázslattal vannak lezárva. Csak az nyithatja ki, akinek címezték. Egyébként a nevem Artemisz Potter, Ő pedig a lelki társam és védelmező kísérőm Ciklon - hadarta el egy szuszra, majd a végén a karjáról figyelő macskára mutatott.

A professzor végig gondolta a dolgot, majd át vette a borítékot a lánytól. Figyelmesen olvasta a levelet. Mikor végzett, intett a lánynak, hogy kövesse. Bevezette a lányt a dolgozó szobájába.

- Ülj le kedves! - mutatott az asztal előtt álló székre, ő maga pedig az asztal mögött álló székre ült le. - Édesanyád levele sok mindent megmagyaráz számomra, de most a legfontosabb, hogy arra kér benne, hogy vigyelek el a nagynénédhez. Ezt meg is fogom tenni, de előtte van még néhány elintézni valóm - miközben beszélt felállt, és oda ment az ajtó melletti állványon ülő főnixhez. - Küld ide Perselust kérlek - mire a madár egy tűzcsóvával eltűnt - Míg várunk kérlek, mesélj magadról Artemisz.

A lány a professzort figyelve bólintott.

- Anyám, aki a sellőkirálynő volt nem tudta, hogy ikrei lesznek, egy halandótól, ezért miután engem a világra hozott az ősanyánál, feljött a felszínre. Úgy gondolta, hogy majd azt mondja mindenkinek, halva születtem. A felszíniek közül egyedül az apám tudta volna az igazságot. Viszont amikor a felszínre ért, megint vajúdni kezdet, és világra hozta az ikremet. Petunia néni úgy fél éves korom körül leúszott a palotába. A szolgálók elmondták neki az igazat. Sajnos többet nem tudok. Anyám meghagyta, hogy ha vele valami történne, tizenegyedik születésnapom követően jöjjek ide, és keresem meg a professzor urat. Én csak ennyit tudok - a professzor elgondolkozva nézte a lányt.

- Ki az ősanya?

- A legősibb sellő. A világ kezdete óta él, és minden egyes királyi gyermeket, és tiszta vérű sellőt ő segített világra.

Meglepte a lány határozottsága. Egyedül képes volt eljönni egy vadidegen emberhez, egy számára teljesen ismeretlen világba.

- Hatalmas bátorságod van..

Épp ekkor kopogtak az ajtón.

 - Szabad!- kiáltott ki a professzor. Az ajtón egy fekete taláros férfi lépet be, a karján lévő utazó köpeny arra utalt, hogy nem a kastélyban tartózkodott. A férfi amint meglátta a lányt megdermedt és a döbbenettől kerekre tágult szemekkel nézte őt.

- Perselus kérem, figyeljen a kastélyra, amíg az ifjú Artemisz kisasszonyt az új otthonába kisérem - mosolygott kajánul a professzor, szinte már nevetett.

 A férfi csak bólintott, úgy tűnt nem tud megszólalni. Artemisz ölében Ciklonnal felállt, rámosolygott a még mindig az ajtóban álldogáló férfira, majd a professzor után indult. A kastélyból kiérve a professzor megállt, hogy bevárja a lányt.

- Hogy szoktatok a felszínen utazni? - kérdezte a lányt figyelve.

- Emberi közlekedés mellett, a lelki társunk hátán utazva, akik valódi alakban egyszarvú pegazusok - nézett a lány Ciklonra.

A professzor bólintott, majd a feléjük tartó hatalmas férfira nézett. A lány látta, hogy két fekete szőrű, csont sovány, denevér szárnyú, tejfehér szemű, sárkány fejű ló szerűséget vezet maga után.

- Thesztrálok - alapította meg Artemisz.

- Kegyed látja őket?

- Ők nem tudnak előttem rejtve maradni - nevetett Artemisz.

Dumbledore a másik férfi elé ment.

- Hagrid elég lesz csak az egyikük.

- Rendben van professzor úr.

- Artemisz, kérlek - fordult vissza a lányhoz.

A lány jobb kezét a földre ugró macska fölé emelte szétfeszített ujjakkal.

- Változz! - kiáltotta, mire Ciklon homlokán a jel fehér fénnyel felizzott.

A macskát körül ölelő fénytől már nem is láttak. Amikor a fény eltűnt a macska helyén egy gyönyörű fényes fekete szőrű, fekete sörényű és farkú, lila szemű egyszarvú pegazus állt. Ciklon előre hajtotta a fejét és szarva végéből egy fénykört engedett ki mely kitágult, és az orrától a farkáig elhaladt az állat mellett. Nyomán nyereg, kantár és egy nyeregtáska jelent meg. A két férfi döbbent tekintetétől kísérve Artemisz oda lépett, és kivéve a nyeregtáskából egy ékkövet, a mellkasára illesztette. Szalagok jöttek ki belőle, és körül ölelve a lányt, lovagló ruhává álltak össze. A nyeregtáska eltűnt. A lány könnyed eleganciával ugrott fel Ciklon hátára, kezébe vette a kantárt, és a két férfira nézett.

- Indulhatunk - mondta nyugodtan.

A professzor magához térve felült a hozzá közelebb lévő thesztrálra.

- Anglia, Surey grófság, Privet Drive 4. - mondta a professzor, mire a rém ló könnyedén a levegőbe szökkent. A lány sarkával finoman megbökte a lovat. Ciklon vágtatni kezdett, majd kizárta a szárnyait. Egy ugrás, néhány szárnycsapás, és máris a thesztrál mögött szárnyalt. Az állatok gyorsan és könnyedén hagyták maguk mögött a mérföldeket. A lány csendben figyelte az alatta elsuhanó tájat. Alig néhány óra múlva a thesztrál hirtelen lefele fordult. Ciklon a levegőben kezdet körözni fokozatosan ereszkedve. Ciklon patái halkan koppantak a betonon, ahogy finoman földet ért. Artemisz lecsúszott a nyeregből, és a professzor mellé sétált. Ciklon visszaváltozott macskává, és követte Artemiszt. A professzor az ajtóhoz sétált, és becsöngetett. Néhány perc múlva megjelent egy szőke hajú, seszínű szemekkel megáldott, hosszú nyakú, lóarcú nő.

- Artemisz végre megjöttél - suttogta boldogan, és szorosan magához ölelte a lányt. Artemisz finoman viszonozta az ölelést.

- Gyere be szívecském

- Köszönöm Petunia néni!

Megismerte, mert otthon a palotában van róla egy festmény emberi alakjában.

A nőt követve bevonultak a nappaliba. A nő kiszaladt és három bögrével tért vissza. Artemisznek forró csokit, a professzornak és magának teát vett el.

- Ezek szerint Artemiszt is befogadja? - kérdezte a professzor. Petunia néni sietve bólogatott.

- Artemisz, Hagrid holnap tizenegy óra körül érted jön.

A lány is bólintott.

- Én most megyek. Szeptemberben találkozunk. Nem kell kikísérni, kitalálok egyedül is - mondta, mosolyogva.

- Gyere kedvesem, megmutatom a szobádat! - hívta a néni, miután a professzor távozott.

Artemisz követte a nagynénjét az előszobán át, a lépcső alatti gardróbig. Kinyitotta az ajtót, majd bement. A lány mögötte állt meg az ajtóban. Ciklon álmosan pislogott a karjáról. A néni lehajolt az oldalához, és óvatosan megnyomott rajta egy kagyló alakú jelet, majd sietve hátralépet. Az ágy felemelkedett. Alatta egy lépcső indult a mélybe. A néni megindult, a lány pedig követte. A lépcső végén egy hatalmas szoba tűnt fel.

- Direkt neked építettem, miután haza jöttem - mondta nagy boldogan a néni.

- Köszönöm szépen nénikém. Ez gyönyörű! Anyu neked is hagyott egy levelet - és átnyújtotta.

Míg nagynénje a levelet olvasta, Artemisz csendben elindult szétnézni a szobájában. A lépcsővel szemben egy hatalmas vízágy terült el. Előtte, a szoba közepén, egy hatalmas és mély sós vizű halas tó volt. A tó felszínén néhány szikla is látható volt. Artemisz kétszer körbejárta, és meg állapította, hogy pont olyan, mint otthon a palotában a szobája. Persze a tó nélkül, hisz a palota az óceánok mélyén van. Odasétált a halas tóhoz, és gyors ugrással alá bukott. Egy kis fényesség, és Artemisz lábai ismét uszonnyá váltak. Lassan úszott lefelé. A tó fenekén két kagyló volt. A lány felismerte őket. Az egyik egy teleport kagyló volt, a másik, ami nyilván nem rég került oda az, az a kagyló volt, amiben ő megszületett. A kagyló segítségével gyorsabban tudta magát regenerálni.

A nénikéje jelent meg mellette. A nagynénje szőke haja egészen a derekáig leért. Uszonya piszkosfehér volt. Artemisz arcán lágy mosoly játszott. Csendben figyelte a felé úszó fekete delfint

- Pihend ki magad szívem! Holnap nehéz napod lesz - súgta halkan a néni. Nyomott egy puszit unokahúga homlokára, majd felúszott a felszínre. A lány néhány perc múlva hallotta, hogy először az ágy, majd az ajtó is csukódik. A lány egy lágy sóhajjal a kagylóba úszót. A kagyló lecsukódott, a lány pedig elaludt.

Harry Potter csendben felkelt az ágyáról, és az ajtó felé indult. Nagyjából két perce folyamatosan dörömböltek az ajtón. Mivel kiabálás nem kísérte, ezért Harry úgy gondolta, hogy nem a nagynénje az. Amint kinyitotta az ajtót eme reménye szerte is foszlott. A nagynénje azonnal hadarni kezdett:

- Mától egy nagyon különleges személy fog velünk lakni. Ezt vedd fel, és gyere le a konyhába! - parancsolta.

Az izgatottságtól suttogva beszélt, közben a fiú kezébe nyomta a magával hozott ruhadarabokat. A néni lendületesen megfordult, és elindult a lépcső felé. Harry egy sóhaj után becsukta az ajtót, és leülve az ágyára megnézte a ruhát. A zöld ing és a fekete farmer kivételesen jó méretű volt. Harry jobban megnézte, és látta, hogy mindkettő teljesen új. Meglepődött, hisz eddig még soha sem kapott új ruhát. Kíváncsi lett, vajon ki lehet az a személy, aki miatt ennyire sok mindent tesz a néni. A fiú gyorsan felvette a ruhadarabokat. Meg állt a tükör előtt. Rakoncátlan tincseit megpróbálta lelapogatni, ekkor már hallotta is a néni hangját.

- Fiúk, kész a reggeli!

A néni hangja különös volt, egészen olyan mintha énekelne. Harry kilépet a szobájából, és látta, hogy a bácsikája és Dudley már mennek lefele a lépcsőn. Sietve ő is utánuk indult. A konyhába lépve, a néni utasítására leültek. Harry izgatottan várta, hogy az ismeretlen belépjen a konyhába. Alig egy perc múlva a néni felkapta a fejét, és elmosolyodott.

- Gyere, drágám! Ülj le szépen ide, máris hozom a reggelidet.

Amint a néni felpattant, mind hárman a belépőre szegezték a tekintetüket. Harry eltátotta a száját. A lány gyönyörű volt. Egész testéből királynői magatartás áradt. Sötétvörös haja egészen a feneke aljáig ért. Meleg, zöld szemei kedvesen figyelték a fiúkat és a bácsit. Harrybe hirtelen az a gondolat hasított, hogy a lány szemei ugyan olyanok, mint az övé. Az öltözéke különös volt. Fehér, nyakpántos, ujjatlan selyemruhát viselt, mely vízként hullámzót a bokája körül. Lábán fehér balett cipőt viselt. A lány telt piros ajkain lágy mosoly játszott. Egyenesen a fiúk felé indult. Harry elképedve figyelte. A lány megállt előtte:

- Drága, kis öcsém!- kiáltotta, majd meleg ölelésben részesítette a fiút.

Harry döbbenten figyelt néhány másodpercig, majd némán visszaölelte. Amikor a néni belépett, a lány megvárta, míg lepakolja a kezében lévő tányért, majd őt is meg ölelte.

- Köszönök mindent nénikém.

- Ugyan drága, nincs miért.

A lány leült, és enni kezdett. Harry egy ideig csendben figyelte a lányt, aztán csak, hogy még véletlenül se kérdezzen semmit, elkezdet enni. Dudley azonban nem ilyen volt. Amint végig gondolta a látottakat, rögtön kitört belőle:

- Ki ez? - fordult az anyjához. Az anyja mosolyogva válaszolt:

- Az unokahúgod. Harry nővére.

Gyengéd tekintete meglepte a fiúkat. Harry csendben figyelte újdonsült nővérét. A lány mosolya, és halk, csilingelő kacagása lenyűgözte. A gondolatra, hogy van egy nővére, megremegett. Reggeli után segített nagynénjének elpakolni. Tizenegykor csengetek. Petunia néni nyitott ajtót. Harry, amikor meghallotta a mély dörmögést, első gondolata az volt, hogy ez tuti Hagrid. Lesietett a lépcsőn. Az ajtóban valóban Hagrid állt. Artemisz épp akkor lépett ki a lépcső alatt gardróbból. Harry kíváncsian és érdeklődve figyelt.

- Indulhatunk, Artemisz kisasszony? - kérdezte kedvesen - Hogy ityeg Harry? - vette észre a fiút. Harry intett neki, de nem szólt semmit.

- Velünk tartasz Harry? - kérdezte a nővére mosolyogva. - Megvesszük a cuccaimat az Abszol úton.

- Igen. Az jó lenne.

- Szuper. Akkor induljunk.

Nagyon örülnék kritikának, ezért kérek mindenkit, BÁRMILYEN vélemény van, azt írja meg.