3. Fejezet: Tollvihar

 – Üdvözöllek ébren, Elizabeth – mosolygott rá Léa. Eliza mosolyogva bólintott a királynőjének. 

 –  Hogy hogy ébren, hiszen eddig is fent volt! Illetve miért Elizabeth, amikor az ő neve Samanta –kérdezte értetlenkedve Kendra.

 –  Éber állapotnak vagy másként ébren létnek hívjuk, amikor egy szárnyaló olyan állapotban van, amikor a szárnyai is elől vannak, vagyis amikor a szárnyalói énje, tudata kerül előtérbe – kezdte magyarázni Léa a kis lánynak – mikor közöttünk jár Elizabeth-nek hívjuk, így soha senki nem jöhet rá a valódi személyazonosságára, vagyis biztonságban lesz mind ő, mind pedig a családja. Illetve az is igényli a másik nevet, hogy a személyisége eltér, egyéne válogatja, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben.

 – Mi jelentene ránk veszélyt? – jött az újabb kérdés, ezúttal Ary-tól.

 – A mi világunkban éppen úgy vannak rosszak, és gonoszok, mint minden más világban is – mondta szelíden a nő.

 A gyerekek még rengeteg kérdést fel akartak tenni, de apjuk leintette őket, ő magának is volt egy kérdése:

 – Sam, vagyis Elizabeth pálcájába, kinek a tolla fog kerülni?

 – A sajátja, akkor lesz a pálca a legerősebb. A pálcamagja, vagyis a toll, idővel tompítani fogja a határvonalat a két személyiség között, de addig még talán évek vannak vissza, és alig lesz észrevehető, de gondoltam szólok előre – ezután ismét a szobában lévő másik szárnyalóhoz fordult – engedd el egy tolladat gyermek.

Eliza ismét lehunyta a szemét, az arcán látszott a koncentráció, majd egy aranyszínű toll a földre hullott. Léa gyorsan lehajolt érte, és elégedetten szemlélte, a hibátlan és gyönyörű tollat. 

 – Ez tökéletes lesz. Most pedig ülj le, mert egy haj tincsedre is szükség lesz – a többiek értetlen tekintetét látva elmosolyodott – így a pálca csak neked fog engedelmeskedni, véletlenül sem kerülhet rossz kezekbe.

Eliza bólintott, és némán helyet foglalt egy fotelben. Léa gyors mozdulatokkal, össze font négy kis tincset, majd egy tör segítségével gyorsan levágta, végül mindkét végét össze fogta egy-egy gumival. A tollat és a haj tincset egy kis bársonyszütyőbe rakta, majd átadta azt Dumbledore professzornak, aki csak egy biccentéssel jelezte, hogy át fogja adni Olivander úrnak.

- Köszönöm a segítséget Királynőm - mondta Eliza, és a helységben megfagyott a levegő. 

 – Sam, a hangod olyan... – kezdte Ary.

 – Fájdalmas – fejezte be Kendra a mondatot.

 Eliza bűntudatosan a szája elé tette a kezét, és félve nézett Léara, ám a királynő csak mosolygott.

 – Semmi baj, kedves, idővel meg tanulod, hogy miként kell beszélni egy halandóval, mikor ébren vagy, addig meg úgyis el kell rejtened a szárnyaid.

 A kislány felkacagott. Mint ezernyi ezüst csengő csilingelése, olyan volt a hangja. Léa mosolygott, de mindenki más befogta a fülét, számukra a földöntúlian gyönyörű hang bántó volt, mint a szilánkokra tört üveg karistolódása. Eliza ismét befogta a saját száját, majd koncentrálni kezdett, hogy visszaváltozzon. A folyamat ismét aranyló fénnyel járt, és hamarosan már mint halandó állt előttük. A kacagása folytatódott, és ezúttal mindenki vele nevetett. 

 – Mért volt ilyen fülsértő a nevetésed? – nézett James a nővérére, mihelyt abbahagyták a nevetést.

 – Mert kicsi a füled – válaszolta, és nyelvet öltött egyszem öcsére.

 – Haha, de most komolyan. – Már Ary is kérlelte.

 – Valóban a fülméret okozza, a mi hegyes fülünk másképpen dolgozza fel a hangot, mint a tiétek – magyarázta Léa. – Másmilyen a tüdőnk is, hogy alkalmazkodni tudjunk a magaslati levegőhöz repülés közben, ami miatt másmilyen a hangunk is. Én sok gyakorlással megtanultam elmélyíteni annyira a hangomat, hogy a halandóknak se legyen bántó. Idővel Sam is megtanulja.

 Sam egy ragyogó mosollyal hálálta meg a biztatást. 

 – Nekem mennem kell, de Sam, a képzésed szeptembertől is folytatódni fog, az időpontokról majd Dumbledore professzor tájékoztat.

A lány csak bólintott, nagyon remélte, hogy nem lesz vége az edzéseknek, ha másért nem, akkor a barátai miatt is. Damien és Geneviev a legjobb barátai voltak, amióta csak először a szárnyalók világába belépett. A kis trió rengeteg kalandba és életveszélybe került már most is, és tanáraik előre féltek tőle, mi lesz majd a későbbiekben.

Léa után az igazgató is távozni készült, hogy eljutassa a tollat Olivander úrnak.

 – Holnap meg kellene látogatnotok Garric-et a pálca fája kapcsán, addigra a toll is nála lesz – tette még hozzá Perselus felé fordulva, majd ő is távozott. 

 Sam csendben gondolkodott az aznap történteken, így alig vette észre, hogy az édesanyja melléült és átkarolva magához húzta, majd finoman simogatni kezdte a haját, mint mindig, amikor a valamelyik gyermekének szüksége volt rá. Sam pedig pillanatok alatt elaludt az anyai szeretetben.

 Másnap korán ébredt, és percekig csendben nézte a baldachinos ágy függönyét, mely ezúttal sem volt összehúzva. Már éppen visszaaludt volna, amikor hallotta, hogy a szoba ajtaja kinyílik.

 – Ébren vagy Sam? – A halk hang gazdája Ary volt.

 – Igen, gyere nyugodtan.

 Ary az ágyhoz sétált, és leült rá. Pár percig csak szó nélkül figyelte a nővérét, majd bátorságát összeszedve kérdezett:

 – Miért nem mutattad meg eddig, hogy milyen a szárnyalói kinézeted?

 – Te is tudod, hogy nem lehetett, a birodalomban háború dúl, senki nem tudhatja meg a másik énünket. Mi sem tudhatjuk például Cassy földi énjét, nem szabad. Egyszerűen ez a szabály, de ezt már Hermelénda is elmondta.

 – Jó, rendben, de akkor most miért lehetett mégis?

 – Talán ez szükséghelyzetnek számított. Más nem jut eszembe.

 – És most már gyakrabban láthatjuk? –  kérdezte felcsillanó szemmel Ary, de nővére csak a fejét rázta.

 – Sajnálom, de nem.

 Ary némán felállt, és kiment a szobából. Nyilván megsértődött, gondolta Sam. Ő is felkelt, majd egy gyors zuhany után nekiállt felöltözni. Pont végzett, amikor újabb kopogás hangzott, ezúttal anyja lépett be a szobába.

 – Lassan reggeli, és utána indulunk – mondta, miközben adott egy puszit a lánya feje búbjára.

 – Rendben, anya – válaszolta mosolyogva Sam. 

 Nem sokkal később már mindenki lent ült az asztal körül a reggelire várva. Amy nem is váratta meg a társaságot, már hozta is a kását, az omlettet, a pirítóst és a többi finomságot. Mihelyst minden elfogyott, Perselus átterelte családját a nappaliba, hogy ugyanúgy induljanak, mint előző nap. Szerencsére ezúttal is zökkenőmentesen eljutottak a pálca üzletig, ahol Ollivander úr már várta őket. 

 – Jó reggelt, már hozom is a... – A végét azonban nem lehetett érteni, ugyanis elsietett hátra, de hogy miért, azt nem tudni. 

 Végül egy dobozzal tért vissza, amiből gyorsan elő is vett egy láthatóan kész pálcát.

 – Este be is fejeztem, ugyanis a toll döntött, és egyedül a bükkfát találta megfelelőnek, mást nem fogadott el – magyarázta mosolyogva, mely öreg és ráncos arcán roppant furcsán nézett ki. – 10 hüvelyk, rendkívül rugalmas. Vegye kézbe és suhintson vele.

 Sam úgyis tett, a pálca hibátlanul simult a kezébe, mintha csak onnan nőtt volna ki. A dekorációját apró csillagok és tollak kavalkádja adta, a vége pedig egy gyönyörű bimbóban végződött. Sam nem ismerte fel, milyen virág lehetett, de attól még tetszett neki. Finoman meglendítette, mire a végéből aranyszikraeső kezdett hullani, mindenki elámulva nézte a jelenséget.

 – Pompás, pompás, bár a tulipánfavirág motívum nem tudom honnan jött, de a pálca készítés rejtélyes dolog, a minta mindig magától vezeti a faragót, soha nem én döntöm el. Éppen ezért olyan rendkívüliek. Alig várom, hogy lássam, mi lesz a párosukból – mondta Ollivander úr, miközben holdszerű szemeit le sem vette a pálcáról és Samről.

 Amy megköszönte a segítséget és kifizette a pálcát, majd a család hazaindult, Sam az új szerzeményével a zsebében.

 Otthon mindenki szétszéledt a ház különböző részeire. Sam egyenesen a szobájába ment, hogy a pálcát a dobozával az asztalára rakja miharabb. A könyvek arrébb rakása után talált hozzá elegendő helyet. Lassan körbenézett a helyiségben arra gondolva, hogy nincs egy hónap és indul a Roxfortba, utána pedig majd csak karácsonykor látja viszont a családját és a szobáját is.

 A szoba szellősen volt berendezve, főleg a zöld színek domináltak benne lévén, hogy a lány mardekáros szeretett volna lenni. Az ajtóval szemben volt a hatalmas baldachinos ágy egy kis emelvényen, az egyik hosszabb falon ablakok voltak, kis leülős kuckókkal kialakítva, az egyiken éppen akkor repült ki Héra, miután kapott pár falat bagoly csemegét. A kalitka pont az ajtó mellett volt. A másik hosszú fal mentén az asztal foglalt helyet, mellette a négy könyvespolc, majd a két nagy ruhás szekrény, az egyik a mugli-, a másik pedig a boszorkányruháknak. A szoba szabad területét az ágytól az ajtóig egy hatalmas, puha, ezüst szőnyeg foglalta el, Sam erre dobta le magát a bájital tankönyvével együtt.

Az idő gyorsan telt, és amint eljött a hétvége, Sam összeszedte egy hátizsákba az edzős cuccát, ugyanis ideje volt indulni a Szárnyalók Akadémiájára egy újabb kiképzési hétre. Sam a nyári szünetben is – mint máskor –, minden harmadik hetet az akadémián töltött. Amint mindennel készen volt, lement, és várta az indulásra a jelet. A szalon most is tele volt, ahogy a többiek várták, hogy elbúcsúzzanak egy újabb hétre nővérüktől. Már Ary sem duzzogott, ő is szomorúan ölelte meg Samet jelezve, hogy hiányozni fog neki a másik lány. Hamarosan megjelent a szoba közepén egy rózsa, amely lassan a földre lebegett. Sam még egyszer végigölelt mindenkit, meghallgatta az őt bajtól óvva intő szülői intelmeket, majd odalépett a rózsához, és amint megfogta, már érezte is a mágia áramlását maga kőrül. Akár a tenger, úgy ölelték körbe a lányt a mágia lágy hullámai. Lehunyta a szemét és érezte, hogy a teste változni kezd, és mire kinyitotta a szemeit, már egy zöld mező szélén állt, immáron szárnyalóként. Egyenesen a gyönyörű és modernizált akadémiát nézte. 

 Bár az épület maga három emeletes volt, mégis valahogy laposnak tűnt. A múlttörténeti órákról tudta, hogy a szigetet varázslattal emelték, még az akadémiát alapító három hercegnő és a királynőjük. Azóta persze az épület rengeteget változott, de a sziget nem. A majdnem szabályos kör alakú sziget közepén helyezkedett el a vörös téglás épület, melybe már özönlöttek befelé az érkező és kifelé a saját hetüket befejezett, hazafelé igyekvő diákok. Sam, vagyis már Eliza éppen elindult volna, amikor egy éktelen visítást hallott maga mögül, majd mielőtt megfordulhatott volna, egy nagyobb súly a nyakába ugrott, mire mindketten a földön landoltak. Eliza oldalra pislantva csak egy vörös hajzuhatagot látott, de már ebből tudta ki lehetett a támadója. Geneviev, az idő úrnője. 

 – Gen, nem kapok levegőt – nyöszörögte Eliza a másik alól fájdalmasan.

 – Bocsánat, de úgy megörültem, hogy megláttalak.

 – Kicsi a rakást játszotok lányok? – jött egy vidám, enyhén gúnyolódó hang a fejük fölül.

 – Inkább segíts felállni a gúnyolódás helyett, Damien – kérte Eliza egy sóhajtással.

 A fiú csak vállat vont, és lehajolva egy-egy mozdulattal talpra állította a két lányt. Eliza ránézett legjobb barátaira, akik az akadémián töltött első nap óta mellette álltak, és elmosolyodott. Geneviev porcelánfehér bőre erős kontrasztot alkotott az arcán tündöklő ezernyi szeplőkkel, a tűzvörös ajkakkal és a csokoládébarna szempárral. Hármójuk közül ő volt a legalacsonyabb és a legsoványabb is, és ő volt az, aki a triót ilyen erősen összekötötte. Néhány évvel korábban egy kalandjuk igen csúnyán sült el, és Geneviev kis híján belehalt, a túlélését annak köszönhette, hogy mindkét barátja adott neki vért, ezzel pedig vértestvérek lettek, mindörökké elválaszthatatlanok. Gen érezte, ha a másik kettő bajba került, Eliza és Damien pedig azt, ha Gen került veszélybe. Damien fekete szárnyai kitűntek a két lány aranyszárnyai mellett. A fiú bronzosszőke haja kuszán meredt mindenfelé, szemei ezüstszürkén csillogtak hosszúkás fehér arcában. Sokszor amolyan nagy testvér szerepet töltött be, ahogy próbálta a két lány kalandvágyát és vadságát ellensúlyozni.

 A kis csapat beszélgetve indult el az akadémia felé. A téma leginkább az volt, hogy vajon mi mindent fognak azon a héten tanulni, főleg gyakorlati órákból. Az akadémia gyakorlatai oktatása az alapmágiát és a specifikust egyaránt tartalmazta, valamint a repülés és harci órákat is. A harci órákon három felé voltak osztva attól függően, hogy közel, közép vagy távolsági harcosról volt szó. Damien középharcos volt, a specialitása pedig a dobócsillagok voltak, Geneviev íjászként távolsági harcos volt, Elizabeth pedig Léa után a legkiválóbb közelharcos volt. Az ő fő fegyvere a lándzsa, mellyel, verhetetlen párost nyújtottak, bár a puszta kezesharcban se akadt sok riválisa, de a legerősebbek mégis együtt voltak. Olyankor még maga az igazgatónő sem tudta őket legyőzni, legalábbis mindhármukat egyszerre biztosan nem. 

 Az épülethez érve megrohamozták a szobáikat. Minden diák saját szobát kapott az ott töltött hétre, így meg volt a saját birodalmuk. A tanév ideje alatt azok a diákok, mint Eliza és két barátja is, akik alapvetően magántanulók voltak, az egész tanévet az akadémián töltötték. A lány erre gondolva nem aggódott annyira, hogy mennyire fog hiányozni az anyjának, apja úgyis vele lesz, mivel a Roxfortban tanít, hiszen az asszony már megszokta, hogy csak hétvégénként jár haza legidősebb csemetéje.

 – Furcsa lesz, hogy szeptembertől nem ide járunk majd – jegyezte meg halkan Damien, amikor már az ebédlő felé tartottak.

 – Nekem is hiányozni fog az akadémia – bólogatott Eliza.

 – Bezzeg rám még egy év vár itt – sóhajtott szomorúan Gen. – Hogyan fogom kibírni nélkületek?

 – Ne aggódj, majd mi is jövünk néha, nekünk is kell az órákra bejárni, tudod jól – mondta Eliza. Bár azt egyelőre el sem tudta képzelni, hogyan fognak egyszerre két iskolában is teljesíteni.

 Az ebédlőbe érve a konyhásnőtől megkapták a saját adagjukat, majd leültek a szokásos helyükre, az egyik négyfős asztalhoz. A beszélgetés evés közben elhalt és utána is immár az udvaron is csupán csak az elmúlt két hétről esett szó. Vacsora után pedig hamar nyugovóra tértek, ki-ki a saját szobájában.

 Másnap reggel korán kezdődött a reggeli edzés. Két kör az iskola körül, majd erőnléti tornagyakorlatok, az étkezés után már indulhattak is a közelharci órára. Az óra szokás szerint egyéni bemutatóval kezdődött, majd jöhetett a párosharc. Két részre lett osztva az osztály, és megkezdődhetett a csapatok összecsapása. Az iskola mögött lévő udvaron elhelyezkedő edzőpálya két oldalán felsorakoztak a húsz fős csapatok. A szabályok egyszerűek voltak. A szárnyak és a mágia használata tilos volt, aki harcképtelenné vált, az kiesett, onnantól a gyógyítók foglalkoztak velük. Az a csapat nyert, akinek utolsó tagja maradt harcképes.

Eliza első ellenfele egy magas, szőke, barna szemű lány, Kelly lett. Párszor már váltottak szót egymással, és tudta, hogy közelharcos, de egyébként neutrális volt a viszonyuk. Eliza kedvenc taktikája a kivárás vagy a kifárasztás volt, és most is ezeket akarta használni, de Kelly villámháborúba kezdett. Láthatóan minél gyorsabban be akarta fejezni, Elizának pedig alkalmazkodnia kellett. Végül egy jól irányzott rúgással egy oszlopnak küldte, aminek a tövében a szőke lány eszméletlenül maradt, ami azt jelentette, hogy kiesett. Ő volt a legelső, így az első pont Eliza csapatáé lett. Ám nem örülhetett egy pillanatig sem a sikerének, már hallotta is Damien kiáltását:

 – Liz! Mögötted!

A lány éppen hogy ki tudta védeni az ütést, de még így is jó pár métert csúszott hátra. Az alkarja a védőöltözet ellenére is sajgott ott, ahol az ütés érte, és a támadója, egy idősebb fiú, ismét felé tartott. Eliza taktikát váltott, és a kitérés vagy védekezés helyett kihasználta a fiú erejét, és a feje felett átugorva a másik lendületét, még mielőtt megfordulhatott volna, egy erős hátba rúgással is megtoldotta, mire amaz fejjel előre nekiment az iskola falának, így ő is elájult, vagyis kiesett. Ez így ment diákról diákra, míg Damien is kiesett három az egy ellen harcban.  Miután a hármas két tagját Eliza kiütötte, ketten maradtak Gennel. 

A harc gyors és kíméletlen volt, Gen addigra elfáradt, és Eliza támadása azonnal kiütötte pont, mint az elején Kellyt.

Az ebéd után mehettek elméleti órákra, ahol először a kiejtést tanulták, vagyis amibe Eliza is belefutott, hogy figyelnie kellett a halandók előtt a hangjára. Ezután jöhetett a következő óra, ami a Múlttörténet volt. Az óra izgalmas volt, ugyanis párokba osztották őket, hogy közösen adjanak elő a pénteki órán egy adott témakörben. Eliza párja Maria lett, egy kedves, kicsit duci, hosszú, fekete hajú lány, nagy barna szemekkel, aki rajongott Damienért. Apropó Damien, az ő párja Max lett, a fiú, akit délelőtt Eliza úgy kiütött, hogy se az előző órán, se ebédelni nem volt. Eliza nem igazán örült a párosításnak, semmi kedve nem volt hallgatni a másik lány ömlengését a legjobb barátjáról. Mikor megkapták a témákat, már nem érdekelte, kivel van párban, ugyanis a téma a jelenleg is folyó fekete-fehér háború kirobbanásának oka volt. Damienék ezzel szemben azt kapták, hogy a négy hercegnő rendszerének kialakulásáról adjanak elő. A témakörök kiosztása véletlenszerű volt, így a két fiú hiába húzta a száját, a témájukon nem tudtak változtatni. Az óra után Maria és Eliza összeültek és nekiálltak megírni az anyagot, amire Eliza jól emlékezett. De hogyan emlékezhet egy tizenegyéves kislány a többszáz éve tartó háború kitörésének körülményeire?

Bétázásért köszönet Agnesnek.