4. Fejezet: A rég múlt elmúlt?

 Vannak a szárnyalók között olyanok, akik reinkarnálódnak újra és újra, így védve meg magukat attól, hogy az erejük nehogy rossz kezekbe kerüljön. Gen, aki az idő úrnője, és Eliza, aki a Babiloni Hét Kapu őrzője, pontosan ilyen személyek. A Kapuk a mágia forrásai, legyen szó akár a szárnyalók, akár a boszorkányok és varázslók világáról. Ezeknek a szárnyalóknak mindig van egy úgynevezett ősnevük, a legelső lényük neve, ezt viszont a törvények szerint titokban kell tartaniuk.

A két lány nagy részben közösen írta meg az előadást. Az idő szinte szárnyalt, és hamar elérkezett a vasárnap, vele együtt az előadások is. Eliza csendben állt, míg mellette Maria egyfolytában locsogott bármiről, ami csak az eszébe jutott, csak hogy az idegességét levezesse.

– Ti jöttök – nézett rájuk a koordinátor. A két lány bólintott, és felmentek a színpadra. Maria belekezdett az előadásba, míg Eliza varázslattal eljátszotta a közönségnek a hallottakat:

– 1554-ben megszületett a mostani négy hercegnő legifjabbika, vagyis a Keseroth-i Marinella hercegnő.

– A lánynak volt egy bátyja, Arnold herceg, aki gyermekkorukban rajongásig imádta egyetlen kishúgát – vette át a szót Elizabeth, míg mellette Maria a varázslást. Ahogy körbenézett, egy különleges hangtorzítós bura alatt észrevette a szüleit és testvéreit is. Meglepődött, hiszen senki sem mondta, hogy halandók is lesznek itt, ugyanakkor nagyon örült is nekik.

– Azonban mikor az édesanyjuk meghalt, az édesapa – lévén a lánya túl fiatal volt még az uralkodáshoz –, átvette a birodalom kormányzását, de a hatalom nagyon hamar a fejébe szállt, és később, mikor már ideje lett volna, akkor sem akarta átadni a lányának a hatalmat. – Jött az újabb csere.

– Sőt, Arnold herceget is ellene fordította, így a hercegnő fogoly lett a saját kastélyában – folytatta Eliza.

– Mikor az apa meghalt, fia vette át a kormányzást – így Maria.

– Azonban ő még többet akart a hatalomból, és minden követ megmozgatott, hogy Hermelénda hercegnőt feleségül vehesse, így mindkettő birodalom felett megszerezve a hatalmat.

– Sajnos a terve sikerrel is járt, mikor a naiv és szerelmes hercegnő igent mondott neki.

– Azonban senkinek sem volt fogalma arról, hogy milyen százéves pokol vár a két hercegnőre.

A két lány egymásra nézett, és egyesítve a varázserejüket közösen kezdték el vetíteni a két hercegnő életét, egymástól picit elválasztva.

– Míg Marinella hercegnő elzárva és mindenkitől elkülönítve szenvedett, bátyja megtett mindent, hogy elvegye az erejét és a hatalmát, ami a négy hercegnő közé emelte – kezdte Maria.

– Eközben Hermelénda hercegnő folyamatos testi, lelki és szexuális bántalmazásnak volt kitéve. Ha Arnold hercegnek, az egykor oly jólelkű ifjúnak valami nem tetszett, azt az asszonyain és saját gyermekein vezette le. Míg fiaiból katonákat nevelt, addig leányait úgy kezelte, mintha az asszonyai lennének. Számukra megteremtette a valódi poklot – folytatta a másik hercegnő történetét Eliza. – Végül rejtélyes módon, amit azóta sem tud senki, hogyan sikerült, Hermelénda hercegnő megszakította a házasságát, és sikeresen elmenekült életben maradt gyermekeivel: Marigold, a védelem szárnyalója, Kion, a tudásé, az ikrek - Harmony, a szépség és Melody, az önzetlenség szárnyalói -, illetve az alig egyéves Maxim, a háborúk szárnyalója.

– Sajnos ez idő alatt Arnold rájött, hogyan veheti el Marinella hercegnő koronáját, és most már csak az érdekelte, hogy mindent magának tudhasson – vette vissza a szót Maria egy rövid időre, míg a varázslatukat széjjelebb húzták, ezzel is jelezve, hogy a két hercegnő sorsa eltávolodott egymástól. – Marinella hercegnőt a földre küldte, hogy a hatalmától elválasztva halandóként éljen, így az uralkodói családnak nem lévén más tagja, Arnold kapta meg a hatalmat a birodalom és lakói fölött.

– Hermelénda hercegnő kialakított egy nyugodt életet, ismét szerelembe esett, ezúttal egy igazán kedves emberbe, Noah-ba, aki egyaránt szerette őt és gyermekeit. – Eliza visszatért a jelenlegi királynő szálára. – Ám 1754. február 15-én Arnold támadást indított az Azaráti kastély ellen, megölte Noah-t és Marigoldot, illetve elrabolta a kis Maximot. Azon a napon Hermelénda hercegnő átvette a királynői címet, és háborút hirdetett Keseroth lakóinak megmentésére és Arnold legyőzésére összpontosítva. Azon a napon kezdődött meg a nagy fekete-fehér háború, ami azóta is tart – fejezte be a mondatot és ezzel az előadást is a lány.

A teremben kitört a tapsvihar, leghangosabban a családja részéről.

Jött utánuk a következő, majd a rá következő csapat, mind egy-egy híres történelmi eseménnyel.

Mikor lement az utolsó előadás is, az előadók hátul összegyűltek, hiszen senki sem láthatta őket a családjukkal.

– Srácok, ez szuper volt – lépett oda hozzájuk Gen. A három jóbarát összeölelkezett.

– Köszi, Gen, elég nehéz volt összerakni – sóhajtott nagyot Damien. A két lány csak nevetett rajta. Persze, hogy nehéz volt nekik összerakniuk, hiszen az információk nagy része mind a mai napig titkos és csak egy maroknyi szárnyaló tudja.

Mihelyst a hozzátartozók távoztak, a szárnyalók is lassan gyülekezni kezdtek kint az iskola előtt, hogy elköszönhessenek egymástól, mielőtt hazaindultak. A három jó barát szorosan megölelte egymást, és megragadták a feléjük nyújtott rózsákat, amik, mint érkezéskor, hazajuttatták őket, természetesen immáron a halandó alakjukban.

Samnek az érkezés után rögtön a nyakába ugrottak a húgai.

– Ez elképesztő volt, azok a ruhák... – kezdte Kendra.

– ...és azok a varázslatok... – folytatta Ary.

– Lányok, a lényeg az információkban rejlett – mondta megróva lányait Amy.

– Anyunak igaza van, a legfontosabb az volt, hogy megértse mindenki, miért is olyan fontos a titoktartás – bólogatott Sam. – De ha most meg bocsátotok, akkor megyek aludni, fáradt vagyok, és még ki is kell pakolnom.

Sam visszatért a szobája nyugalmába és elrendezte a dolgait, majd játszott egy kicsit Hérával, hiszen egész héten nem találkoztak. Lefürdött, majd mikor ment volna lefeküdni, megállt a nagy, egészalakos tükör előtt. Kezét enyhén duci hasára tette, és elhúzta a száját. Anyja és az akadémia ételein kicsit meghízott, ellenben a magassága változatlan volt. Alapvetően normál termetű volt, amivel nem is volt semmi baja, de most a kereksége miatt zavarta, hogy nem magasabb. Lágyan végigsimított hosszú, derékig érő, egyenes, sötétvörös tincsein, és közelebb hajolt a tükörhöz, hogy jobban lássa az arcát benne. Az arcán is látszott, hogy meg van hízva picit, az arca ugyanis mondhatni egészen pufika volt. Nagy, kerek, azúrkék szemek kutatták kritikusan az arca minden milliméterét, kezdve a cseppet elálló fülekkel, amik ráadásul még hegyesek is voltak, egészen pisze orrától a pozsgás arcát borító rengeteg kis barnás szeplőig. Az ajkait mindig vékonynak találta, de persze nem tudott változtatni rajta. Egy nagy sóhaj kíséretében elfordult a magában százszor is elátkozott tárgytól, és egyenesen az ágy felé indult, fejében a héten történtekről gondolkodva.

Azonban az álmok mezején sem lelt békére, ugyanis az aznapi előadások több régi emléket is felidéztek benne.

1754. február 20.:

Rettenetes robbanás rázta meg a helyiséget, egy vörös hajú fiatal nő pedig rémülten nézett körbe. Körülötte a templom által védett hét lány mind a saját kapujához sietett. A lányok különleges lények voltak, az adott kapuhoz kötve voltak ugyan, de azontúl halhatatlanok voltak, persze csak míg a kapujuk állt. Bár a kapuk összeomlásánál a lányok halála lenne a legkisebb probléma. Egy kapu elvesztésénél is hatalmas problémák lépnének fel, de ha már kettő vagy ne adj mester több is megsérül, akkor az a világok pusztulásához is vezethet. A lány összeszedte minden csepp bátorságát és az ablakhoz lépett, hogy lássa, mi folyik odakint. Még a vér is meghűlt az ereiben, mikor meglátta, hogy Arnold herceg próbálja betörni a nagy kaput.

– Rájött, hogyan veheti el a húgától a hatalmát és ezáltal a trónját– sikított fel a nő.

Ha ugyanis Arnold a kapuk közelébe jutna, csak meg kellene ölnie az őrzőt, és utána képessé válna a kapuk varázserejét irányítani, ezáltal pedig meg szerezni  annak a varázserejét, ha valaki magába olvasztaná akár egyetlen kapu erejét is az ereje vetekedne egy istenével, arról nem is beszélve, hogy ezáltal mindenki más abba fajtába tartozó varázserejét elvenné, így a szárnyaikat is, a következmények katasztrofálisak lennének. 

A hét kapu közötti tér közepére lépett, és varázsolni kezdett, gyorsan, mielőtt betörik a kaput. Sorban megkezdte a kapuk áthelyezését. Mivel visszafelé kellett haladnia, ezért az idő mágiájának kapujával kezdte. Figyelte, ahogy Cassandra a kapuval együtt zokogva eltűnik. Nem tudta, hova lett, csak azt, hogy ha eljön az ideje, megtalálja és visszahozza majd. Utána jöhetett a boszorkányok és varázslók mágiájának forrása, és vele együtt Katrina, majd jöhetett a négy őselem szárnyalóinak kapuja és velük Elina. Karonoss Larinája és Babilon Sandrája egyaránt eltűntek már, mikor a nagykapu megadta magát, és rájött, hogy nincs idő kétszer végrehajtani a varázslatot. Így hát az egyetlen lehetőséghez fordult, és egyszerre akarta elküldeni Azarát Rebekáját és Keseroth Jesabeljét. Sikerült ugyan, de az életébe került. A nő holtan esett össze.

Több millió évvel korábban az első királynő lemondásakor:

 Két nő csendesen állt egymás mellett, a fekete hajú nő , vagyis a fiatalabbik, aki tizenhatodik születésnapjára kapta apjától a földet és vele a szárnyalók népét, hogy így gyakoroljon, mielőtt az istenek királynője lesz. Mondanom sem kell, hibátlanul teljesített,  a  testvérei pedig büszkén álltak mellette. A fekete hajú nő  átveszi majd a hatalmat, és így ő lesz a szárnyalók által Mesternek emlegetett személy.

– Nem tudok köztetek választani, így úgy döntöttem, a koronámat négyőtökre hagyom – nézett végig a négy lányán a nő – És majd ha készen álltok, a korona választ, hogy a négyőtök közül ki lesz a királynő, aki a másik három fölé emelkedhet. De mindaddig és azután is a négy hercegnő kezében lesz a hatalom. 

A vörös hajú nő hátrébb lépett és miután előhívta a szárnyalók kapuját, négyfelé húzta a négy hercegnő birodalmára. Az ünneplés megkezdődött, mindenki nagyon boldog volt, a nő pedig lassan arrébb sétált, hogy az ikertestvérével beszéljen. Aurélia gyönyörű aranyszőke haja a derekáig ért. Az arcán hatalmas mosoly látszott, ahogy az ünneplő társaságot figyelte. Lassan felé indult a vörös hajú nő, vigyázva, nehogy nekimenjen valakinek. Útközben elvettem két poharat egy arra járó pincér tálcájáról.

– Aurélia – nyújtotta neki át az egyik italt. A másik mosolyogva átvette.

Némán nézték a forgatagot, amíg Marinella oda nem lépett hozzánk. Ránézett a gyönyörű kis húgára, hollófekete haja egészen a fenekéig ért, szeme azúrkéken ragyogott, akárcsak Auréliáé, az ő szeme azonban lila volt, akár a lemenő nap fénye.

– Gyönyörű, igaz? – nézett rájuk Marinella.

A másik két lány bólogatott, bár fogalmam sem volt, hogy mire gondolt, talán a lányaira, vagy a teremre, esetleg magára az ünnepségre. Mindenesetre boldognak és elégedettnek tűnt. Majd egyetlen mondatot mondott, amitől Auréliával mindketten könnyezni kezdtek:

– Megbocsájtok, és köszönöm. Végre értem, miért tettétek.

Az emlékek azonnal elöntötték. Eszébe jutott az a sok évvel ezelőtti eset a gyilkosságról, apja őrjöngéséről, a kitagadásról és az átokról. Szinte érezte, ahogyan a hátán fellángol a főnix alakú tetoválás. Le kellett hunynia a szemét, mert a könnyek már marták.

– Köszönjük – suttogta, mikor újra képes volt megszólalni.

Sam hirtelen felült az ágyában, és pislogva próbált magához térni. Felállt, és a tükörhöz sétált, levette a hálóingjét, és megállt a fényes üveglapnak háttal. Némán nézte a hátán élesen kirajzolódó főnixet, miközben legelső és valódi énjére gondolt. Lucifera, a mágia úrnője, a halhatatlan, a nagy Mester elsőszülött leánya. Tudta, ha megtörik az átok, végre hazatérhet, láthatja ismét a húgait, a féltestvéreit, és persze az édesapját. Talán még arra is találnának megoldást, hogy az édesanyját hazahozzák, mert biztos volt benne, hogy életben van.

Megfordult, és ezúttal szemből nézett a tükörbe, máskor azúrkék szemei ezúttal smaragd színben játszottak. Gyorsan felpattant, és meg sem állt a szülei szobájáig, kopogás nélkül nyitott be.

– Anyu, a szemem bezöldült – mondta ijedten.

A nő rögtön felült az ágyban, és odasietett a lányához. Mellette a férje a kiáltás okozta ijedtségtől majdnem leesett az ágyról.

– Semmi baj, szívem, máris megváltoztatom.

Amy felkapta az éjjeli szekrényről a pálcáját, és egy gyors nonverbális varázslattal átváltoztatta a lánya szemeit ugyanolyanra, mint a sajátja. A kislány megnyugodva bújt anyja ölelésébe.

– Mért nincs rajtad hálóing, Sammy? – nézett rá az apja.

A lány csak ekkor fogta fel, hogy azért fázik annyira, mert nincs rajta más, csak egy bugyi. Az apja gyorsan ráterített egy pokrócot, majd karba vette Samet, és elindult vele vissza a kislány szobája felé, Amy pedig követte őket. A szobában Perselus lerakta Samet az ágyra, míg Amy felvette a földön hagyott ruhadarabot, és gyakorlott mozdulatokkal feladta a lányára.

– Nos? Mi történt? – kérdezte Perselus kissé szigorú hangon.

– Csak egy rossz álom – mondta Sam.

– A múltadról? – sóhajtott szelíden Amy.

Sam csak bólogatott. A két felnőtt lefektette a lányukat, majd Amy halkan énekelni kezdett, míg Sam el nem aludt.

A rémes éjszaka után a reggel hamar érkezett, és immáron egy nyugodt lányt talált a baldachinos ágyban.

A nyár többi része szinte szárnyakon repült, Sam számára legalábbis így érződött. Egészen augusztus harmincadikáig, amikor is a másnapi indulás miatt, mint minden évben, idén is minden a feje tetejére állt. Ary és Kendra szokás szerint a nővérüknek segítettek pakolni, bár most jóval több holmit kellett ezúttal ládába elrakni, mivel nem járhatott haza hétvégénként. Mikor elkészültek, mindenki levonult az étkezőbe, ahol következő meglepetésként ott voltak Malfoyék, a nagyszülők, valamint a Black család is. A vacsora alatt a téma a másnapi indulás és természetesen a szintén idén elsős Harry Potter volt. A vacsora után a társalgás némi játékkal kiegészülve a szalonban folytatódott, majd nem sokkal tíz óra után mindenki elindult haza a kandallón keresztül. A Piton család pedig lassan elvonult aludni.

Sam a szobájába érve észrevette, hogy Héra egy csomagot őriz, amit valaki az ablakpárkányon hagyott. Az ajándék egy karkötő volt, két összefonódó szívvel, vékony, fekete bőr szíjon. Mellette egy kártya feküdt, rajta egyetlen mondattal: Első iskolai évedre. Aláírás nem volt, és Samnek ötlete sem volt, hogy ki küldhette neki, de boldogan vette fel, és azzal a csuklóján aludt el.

A bétázásért köszönet Agnesnek.

3. Fejezet: Tollvihar

 – Üdvözöllek ébren, Elizabeth – mosolygott rá Léa. Eliza mosolyogva bólintott a királynőjének. 

 –  Hogy hogy ébren, hiszen eddig is fent volt! Illetve miért Elizabeth, amikor az ő neve Samanta –kérdezte értetlenkedve Kendra.

 –  Éber állapotnak vagy másként ébren létnek hívjuk, amikor egy szárnyaló olyan állapotban van, amikor a szárnyai is elől vannak, vagyis amikor a szárnyalói énje, tudata kerül előtérbe – kezdte magyarázni Léa a kis lánynak – mikor közöttünk jár Elizabeth-nek hívjuk, így soha senki nem jöhet rá a valódi személyazonosságára, vagyis biztonságban lesz mind ő, mind pedig a családja. Illetve az is igényli a másik nevet, hogy a személyisége eltér, egyéne válogatja, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben.

 – Mi jelentene ránk veszélyt? – jött az újabb kérdés, ezúttal Ary-tól.

 – A mi világunkban éppen úgy vannak rosszak, és gonoszok, mint minden más világban is – mondta szelíden a nő.

 A gyerekek még rengeteg kérdést fel akartak tenni, de apjuk leintette őket, ő magának is volt egy kérdése:

 – Sam, vagyis Elizabeth pálcájába, kinek a tolla fog kerülni?

 – A sajátja, akkor lesz a pálca a legerősebb. A pálcamagja, vagyis a toll, idővel tompítani fogja a határvonalat a két személyiség között, de addig még talán évek vannak vissza, és alig lesz észrevehető, de gondoltam szólok előre – ezután ismét a szobában lévő másik szárnyalóhoz fordult – engedd el egy tolladat gyermek.

Eliza ismét lehunyta a szemét, az arcán látszott a koncentráció, majd egy aranyszínű toll a földre hullott. Léa gyorsan lehajolt érte, és elégedetten szemlélte, a hibátlan és gyönyörű tollat. 

 – Ez tökéletes lesz. Most pedig ülj le, mert egy haj tincsedre is szükség lesz – a többiek értetlen tekintetét látva elmosolyodott – így a pálca csak neked fog engedelmeskedni, véletlenül sem kerülhet rossz kezekbe.

Eliza bólintott, és némán helyet foglalt egy fotelben. Léa gyors mozdulatokkal, össze font négy kis tincset, majd egy tör segítségével gyorsan levágta, végül mindkét végét össze fogta egy-egy gumival. A tollat és a haj tincset egy kis bársonyszütyőbe rakta, majd átadta azt Dumbledore professzornak, aki csak egy biccentéssel jelezte, hogy át fogja adni Olivander úrnak.

- Köszönöm a segítséget Királynőm - mondta Eliza, és a helységben megfagyott a levegő. 

 – Sam, a hangod olyan... – kezdte Ary.

 – Fájdalmas – fejezte be Kendra a mondatot.

 Eliza bűntudatosan a szája elé tette a kezét, és félve nézett Léara, ám a királynő csak mosolygott.

 – Semmi baj, kedves, idővel meg tanulod, hogy miként kell beszélni egy halandóval, mikor ébren vagy, addig meg úgyis el kell rejtened a szárnyaid.

 A kislány felkacagott. Mint ezernyi ezüst csengő csilingelése, olyan volt a hangja. Léa mosolygott, de mindenki más befogta a fülét, számukra a földöntúlian gyönyörű hang bántó volt, mint a szilánkokra tört üveg karistolódása. Eliza ismét befogta a saját száját, majd koncentrálni kezdett, hogy visszaváltozzon. A folyamat ismét aranyló fénnyel járt, és hamarosan már mint halandó állt előttük. A kacagása folytatódott, és ezúttal mindenki vele nevetett. 

 – Mért volt ilyen fülsértő a nevetésed? – nézett James a nővérére, mihelyt abbahagyták a nevetést.

 – Mert kicsi a füled – válaszolta, és nyelvet öltött egyszem öcsére.

 – Haha, de most komolyan. – Már Ary is kérlelte.

 – Valóban a fülméret okozza, a mi hegyes fülünk másképpen dolgozza fel a hangot, mint a tiétek – magyarázta Léa. – Másmilyen a tüdőnk is, hogy alkalmazkodni tudjunk a magaslati levegőhöz repülés közben, ami miatt másmilyen a hangunk is. Én sok gyakorlással megtanultam elmélyíteni annyira a hangomat, hogy a halandóknak se legyen bántó. Idővel Sam is megtanulja.

 Sam egy ragyogó mosollyal hálálta meg a biztatást. 

 – Nekem mennem kell, de Sam, a képzésed szeptembertől is folytatódni fog, az időpontokról majd Dumbledore professzor tájékoztat.

A lány csak bólintott, nagyon remélte, hogy nem lesz vége az edzéseknek, ha másért nem, akkor a barátai miatt is. Damien és Geneviev a legjobb barátai voltak, amióta csak először a szárnyalók világába belépett. A kis trió rengeteg kalandba és életveszélybe került már most is, és tanáraik előre féltek tőle, mi lesz majd a későbbiekben.

Léa után az igazgató is távozni készült, hogy eljutassa a tollat Olivander úrnak.

 – Holnap meg kellene látogatnotok Garric-et a pálca fája kapcsán, addigra a toll is nála lesz – tette még hozzá Perselus felé fordulva, majd ő is távozott. 

 Sam csendben gondolkodott az aznap történteken, így alig vette észre, hogy az édesanyja melléült és átkarolva magához húzta, majd finoman simogatni kezdte a haját, mint mindig, amikor a valamelyik gyermekének szüksége volt rá. Sam pedig pillanatok alatt elaludt az anyai szeretetben.

 Másnap korán ébredt, és percekig csendben nézte a baldachinos ágy függönyét, mely ezúttal sem volt összehúzva. Már éppen visszaaludt volna, amikor hallotta, hogy a szoba ajtaja kinyílik.

 – Ébren vagy Sam? – A halk hang gazdája Ary volt.

 – Igen, gyere nyugodtan.

 Ary az ágyhoz sétált, és leült rá. Pár percig csak szó nélkül figyelte a nővérét, majd bátorságát összeszedve kérdezett:

 – Miért nem mutattad meg eddig, hogy milyen a szárnyalói kinézeted?

 – Te is tudod, hogy nem lehetett, a birodalomban háború dúl, senki nem tudhatja meg a másik énünket. Mi sem tudhatjuk például Cassy földi énjét, nem szabad. Egyszerűen ez a szabály, de ezt már Hermelénda is elmondta.

 – Jó, rendben, de akkor most miért lehetett mégis?

 – Talán ez szükséghelyzetnek számított. Más nem jut eszembe.

 – És most már gyakrabban láthatjuk? –  kérdezte felcsillanó szemmel Ary, de nővére csak a fejét rázta.

 – Sajnálom, de nem.

 Ary némán felállt, és kiment a szobából. Nyilván megsértődött, gondolta Sam. Ő is felkelt, majd egy gyors zuhany után nekiállt felöltözni. Pont végzett, amikor újabb kopogás hangzott, ezúttal anyja lépett be a szobába.

 – Lassan reggeli, és utána indulunk – mondta, miközben adott egy puszit a lánya feje búbjára.

 – Rendben, anya – válaszolta mosolyogva Sam. 

 Nem sokkal később már mindenki lent ült az asztal körül a reggelire várva. Amy nem is váratta meg a társaságot, már hozta is a kását, az omlettet, a pirítóst és a többi finomságot. Mihelyst minden elfogyott, Perselus átterelte családját a nappaliba, hogy ugyanúgy induljanak, mint előző nap. Szerencsére ezúttal is zökkenőmentesen eljutottak a pálca üzletig, ahol Ollivander úr már várta őket. 

 – Jó reggelt, már hozom is a... – A végét azonban nem lehetett érteni, ugyanis elsietett hátra, de hogy miért, azt nem tudni. 

 Végül egy dobozzal tért vissza, amiből gyorsan elő is vett egy láthatóan kész pálcát.

 – Este be is fejeztem, ugyanis a toll döntött, és egyedül a bükkfát találta megfelelőnek, mást nem fogadott el – magyarázta mosolyogva, mely öreg és ráncos arcán roppant furcsán nézett ki. – 10 hüvelyk, rendkívül rugalmas. Vegye kézbe és suhintson vele.

 Sam úgyis tett, a pálca hibátlanul simult a kezébe, mintha csak onnan nőtt volna ki. A dekorációját apró csillagok és tollak kavalkádja adta, a vége pedig egy gyönyörű bimbóban végződött. Sam nem ismerte fel, milyen virág lehetett, de attól még tetszett neki. Finoman meglendítette, mire a végéből aranyszikraeső kezdett hullani, mindenki elámulva nézte a jelenséget.

 – Pompás, pompás, bár a tulipánfavirág motívum nem tudom honnan jött, de a pálca készítés rejtélyes dolog, a minta mindig magától vezeti a faragót, soha nem én döntöm el. Éppen ezért olyan rendkívüliek. Alig várom, hogy lássam, mi lesz a párosukból – mondta Ollivander úr, miközben holdszerű szemeit le sem vette a pálcáról és Samről.

 Amy megköszönte a segítséget és kifizette a pálcát, majd a család hazaindult, Sam az új szerzeményével a zsebében.

 Otthon mindenki szétszéledt a ház különböző részeire. Sam egyenesen a szobájába ment, hogy a pálcát a dobozával az asztalára rakja miharabb. A könyvek arrébb rakása után talált hozzá elegendő helyet. Lassan körbenézett a helyiségben arra gondolva, hogy nincs egy hónap és indul a Roxfortba, utána pedig majd csak karácsonykor látja viszont a családját és a szobáját is.

 A szoba szellősen volt berendezve, főleg a zöld színek domináltak benne lévén, hogy a lány mardekáros szeretett volna lenni. Az ajtóval szemben volt a hatalmas baldachinos ágy egy kis emelvényen, az egyik hosszabb falon ablakok voltak, kis leülős kuckókkal kialakítva, az egyiken éppen akkor repült ki Héra, miután kapott pár falat bagoly csemegét. A kalitka pont az ajtó mellett volt. A másik hosszú fal mentén az asztal foglalt helyet, mellette a négy könyvespolc, majd a két nagy ruhás szekrény, az egyik a mugli-, a másik pedig a boszorkányruháknak. A szoba szabad területét az ágytól az ajtóig egy hatalmas, puha, ezüst szőnyeg foglalta el, Sam erre dobta le magát a bájital tankönyvével együtt.

Az idő gyorsan telt, és amint eljött a hétvége, Sam összeszedte egy hátizsákba az edzős cuccát, ugyanis ideje volt indulni a Szárnyalók Akadémiájára egy újabb kiképzési hétre. Sam a nyári szünetben is – mint máskor –, minden harmadik hetet az akadémián töltött. Amint mindennel készen volt, lement, és várta az indulásra a jelet. A szalon most is tele volt, ahogy a többiek várták, hogy elbúcsúzzanak egy újabb hétre nővérüktől. Már Ary sem duzzogott, ő is szomorúan ölelte meg Samet jelezve, hogy hiányozni fog neki a másik lány. Hamarosan megjelent a szoba közepén egy rózsa, amely lassan a földre lebegett. Sam még egyszer végigölelt mindenkit, meghallgatta az őt bajtól óvva intő szülői intelmeket, majd odalépett a rózsához, és amint megfogta, már érezte is a mágia áramlását maga kőrül. Akár a tenger, úgy ölelték körbe a lányt a mágia lágy hullámai. Lehunyta a szemét és érezte, hogy a teste változni kezd, és mire kinyitotta a szemeit, már egy zöld mező szélén állt, immáron szárnyalóként. Egyenesen a gyönyörű és modernizált akadémiát nézte. 

 Bár az épület maga három emeletes volt, mégis valahogy laposnak tűnt. A múlttörténeti órákról tudta, hogy a szigetet varázslattal emelték, még az akadémiát alapító három hercegnő és a királynőjük. Azóta persze az épület rengeteget változott, de a sziget nem. A majdnem szabályos kör alakú sziget közepén helyezkedett el a vörös téglás épület, melybe már özönlöttek befelé az érkező és kifelé a saját hetüket befejezett, hazafelé igyekvő diákok. Sam, vagyis már Eliza éppen elindult volna, amikor egy éktelen visítást hallott maga mögül, majd mielőtt megfordulhatott volna, egy nagyobb súly a nyakába ugrott, mire mindketten a földön landoltak. Eliza oldalra pislantva csak egy vörös hajzuhatagot látott, de már ebből tudta ki lehetett a támadója. Geneviev, az idő úrnője. 

 – Gen, nem kapok levegőt – nyöszörögte Eliza a másik alól fájdalmasan.

 – Bocsánat, de úgy megörültem, hogy megláttalak.

 – Kicsi a rakást játszotok lányok? – jött egy vidám, enyhén gúnyolódó hang a fejük fölül.

 – Inkább segíts felállni a gúnyolódás helyett, Damien – kérte Eliza egy sóhajtással.

 A fiú csak vállat vont, és lehajolva egy-egy mozdulattal talpra állította a két lányt. Eliza ránézett legjobb barátaira, akik az akadémián töltött első nap óta mellette álltak, és elmosolyodott. Geneviev porcelánfehér bőre erős kontrasztot alkotott az arcán tündöklő ezernyi szeplőkkel, a tűzvörös ajkakkal és a csokoládébarna szempárral. Hármójuk közül ő volt a legalacsonyabb és a legsoványabb is, és ő volt az, aki a triót ilyen erősen összekötötte. Néhány évvel korábban egy kalandjuk igen csúnyán sült el, és Geneviev kis híján belehalt, a túlélését annak köszönhette, hogy mindkét barátja adott neki vért, ezzel pedig vértestvérek lettek, mindörökké elválaszthatatlanok. Gen érezte, ha a másik kettő bajba került, Eliza és Damien pedig azt, ha Gen került veszélybe. Damien fekete szárnyai kitűntek a két lány aranyszárnyai mellett. A fiú bronzosszőke haja kuszán meredt mindenfelé, szemei ezüstszürkén csillogtak hosszúkás fehér arcában. Sokszor amolyan nagy testvér szerepet töltött be, ahogy próbálta a két lány kalandvágyát és vadságát ellensúlyozni.

 A kis csapat beszélgetve indult el az akadémia felé. A téma leginkább az volt, hogy vajon mi mindent fognak azon a héten tanulni, főleg gyakorlati órákból. Az akadémia gyakorlatai oktatása az alapmágiát és a specifikust egyaránt tartalmazta, valamint a repülés és harci órákat is. A harci órákon három felé voltak osztva attól függően, hogy közel, közép vagy távolsági harcosról volt szó. Damien középharcos volt, a specialitása pedig a dobócsillagok voltak, Geneviev íjászként távolsági harcos volt, Elizabeth pedig Léa után a legkiválóbb közelharcos volt. Az ő fő fegyvere a lándzsa, mellyel, verhetetlen párost nyújtottak, bár a puszta kezesharcban se akadt sok riválisa, de a legerősebbek mégis együtt voltak. Olyankor még maga az igazgatónő sem tudta őket legyőzni, legalábbis mindhármukat egyszerre biztosan nem. 

 Az épülethez érve megrohamozták a szobáikat. Minden diák saját szobát kapott az ott töltött hétre, így meg volt a saját birodalmuk. A tanév ideje alatt azok a diákok, mint Eliza és két barátja is, akik alapvetően magántanulók voltak, az egész tanévet az akadémián töltötték. A lány erre gondolva nem aggódott annyira, hogy mennyire fog hiányozni az anyjának, apja úgyis vele lesz, mivel a Roxfortban tanít, hiszen az asszony már megszokta, hogy csak hétvégénként jár haza legidősebb csemetéje.

 – Furcsa lesz, hogy szeptembertől nem ide járunk majd – jegyezte meg halkan Damien, amikor már az ebédlő felé tartottak.

 – Nekem is hiányozni fog az akadémia – bólogatott Eliza.

 – Bezzeg rám még egy év vár itt – sóhajtott szomorúan Gen. – Hogyan fogom kibírni nélkületek?

 – Ne aggódj, majd mi is jövünk néha, nekünk is kell az órákra bejárni, tudod jól – mondta Eliza. Bár azt egyelőre el sem tudta képzelni, hogyan fognak egyszerre két iskolában is teljesíteni.

 Az ebédlőbe érve a konyhásnőtől megkapták a saját adagjukat, majd leültek a szokásos helyükre, az egyik négyfős asztalhoz. A beszélgetés evés közben elhalt és utána is immár az udvaron is csupán csak az elmúlt két hétről esett szó. Vacsora után pedig hamar nyugovóra tértek, ki-ki a saját szobájában.

 Másnap reggel korán kezdődött a reggeli edzés. Két kör az iskola körül, majd erőnléti tornagyakorlatok, az étkezés után már indulhattak is a közelharci órára. Az óra szokás szerint egyéni bemutatóval kezdődött, majd jöhetett a párosharc. Két részre lett osztva az osztály, és megkezdődhetett a csapatok összecsapása. Az iskola mögött lévő udvaron elhelyezkedő edzőpálya két oldalán felsorakoztak a húsz fős csapatok. A szabályok egyszerűek voltak. A szárnyak és a mágia használata tilos volt, aki harcképtelenné vált, az kiesett, onnantól a gyógyítók foglalkoztak velük. Az a csapat nyert, akinek utolsó tagja maradt harcképes.

Eliza első ellenfele egy magas, szőke, barna szemű lány, Kelly lett. Párszor már váltottak szót egymással, és tudta, hogy közelharcos, de egyébként neutrális volt a viszonyuk. Eliza kedvenc taktikája a kivárás vagy a kifárasztás volt, és most is ezeket akarta használni, de Kelly villámháborúba kezdett. Láthatóan minél gyorsabban be akarta fejezni, Elizának pedig alkalmazkodnia kellett. Végül egy jól irányzott rúgással egy oszlopnak küldte, aminek a tövében a szőke lány eszméletlenül maradt, ami azt jelentette, hogy kiesett. Ő volt a legelső, így az első pont Eliza csapatáé lett. Ám nem örülhetett egy pillanatig sem a sikerének, már hallotta is Damien kiáltását:

 – Liz! Mögötted!

A lány éppen hogy ki tudta védeni az ütést, de még így is jó pár métert csúszott hátra. Az alkarja a védőöltözet ellenére is sajgott ott, ahol az ütés érte, és a támadója, egy idősebb fiú, ismét felé tartott. Eliza taktikát váltott, és a kitérés vagy védekezés helyett kihasználta a fiú erejét, és a feje felett átugorva a másik lendületét, még mielőtt megfordulhatott volna, egy erős hátba rúgással is megtoldotta, mire amaz fejjel előre nekiment az iskola falának, így ő is elájult, vagyis kiesett. Ez így ment diákról diákra, míg Damien is kiesett három az egy ellen harcban.  Miután a hármas két tagját Eliza kiütötte, ketten maradtak Gennel. 

A harc gyors és kíméletlen volt, Gen addigra elfáradt, és Eliza támadása azonnal kiütötte pont, mint az elején Kellyt.

Az ebéd után mehettek elméleti órákra, ahol először a kiejtést tanulták, vagyis amibe Eliza is belefutott, hogy figyelnie kellett a halandók előtt a hangjára. Ezután jöhetett a következő óra, ami a Múlttörténet volt. Az óra izgalmas volt, ugyanis párokba osztották őket, hogy közösen adjanak elő a pénteki órán egy adott témakörben. Eliza párja Maria lett, egy kedves, kicsit duci, hosszú, fekete hajú lány, nagy barna szemekkel, aki rajongott Damienért. Apropó Damien, az ő párja Max lett, a fiú, akit délelőtt Eliza úgy kiütött, hogy se az előző órán, se ebédelni nem volt. Eliza nem igazán örült a párosításnak, semmi kedve nem volt hallgatni a másik lány ömlengését a legjobb barátjáról. Mikor megkapták a témákat, már nem érdekelte, kivel van párban, ugyanis a téma a jelenleg is folyó fekete-fehér háború kirobbanásának oka volt. Damienék ezzel szemben azt kapták, hogy a négy hercegnő rendszerének kialakulásáról adjanak elő. A témakörök kiosztása véletlenszerű volt, így a két fiú hiába húzta a száját, a témájukon nem tudtak változtatni. Az óra után Maria és Eliza összeültek és nekiálltak megírni az anyagot, amire Eliza jól emlékezett. De hogyan emlékezhet egy tizenegyéves kislány a többszáz éve tartó háború kitörésének körülményeire?

Bétázásért köszönet Agnesnek.

2. Fejezet: Szárnyalók, avagy pálca választja a boszorkányt?

  Amint az utolsó vendég is távozott, Amy tapsolt egyet.

 – Irány átöltözni, és utána lefekvés – adta ki a parancsot.

 – Igenis – jött az egyöntetű válasz, amihez Ary még tisztelgett is.

 Azonban még a lépcsőt sem érték el, amikor ismerős hang ütötte meg a fülüket. A hang hatalmas szárnyak lágy suhogása volt.

 – Cassy – kiáltották egyszerre a gyerekek, és valóban, a látogató Cassidy Piton volt.

 Cassidy története rendkívüli és teljesen egyedülálló, ugyanis az anyja halála után született. Hogy ez miként lehetséges? Egyszerű, modern varázslat és tudomány ötvözésével. Carolin Jamison, Cassy édesanyja, szárnyaló volt.

 De mi is az a szárnyaló? Nos, eme csodálatos varázslények többnyire emberszerűek, a különbséget a hátukon feszülő hatalmas szárnyak, a hegyesebb fülük és varázserejük egyedisége és ereje mutatja, mivel minden szárnyaló ereje más és más, specifikusan csak az adott személyé.

 Ezt a családból a legjobban Sam ismerte, hiszen pontosan olyan volt, mint a nővére.

 A szárnyalók világában négy birodalom működik: Azarát a fehér szárnyúaké, Babilon az arany szárnyúaké, Keseroth a fekete szárnyúaké és végül Karonoss a holtak világának kapuját őrző szárnyalók otthona. Ez utóbbiak közé tartozik Cassy, pontosabban itt hercegnő, egy népe vesztett hercegnő. Sam pedig babiloni volt, de a kívülállók közé tartozott, mivel az ereje túl nagy ahhoz, hogy egyetlen hercegnő hatalma alátartozzon. Sam ugyanis a Babiloni Hét Kapu őrzője, melyek a mágia forrásai. Legyen szó akár a szárnyalók, akár a boszorkányok és varázslók világáról.

 Mikor Carolin terhes volt, Jeremaha, egy babiloni harcos vezetésével egy osztag megtámadta Karonoss népét, és egy ősi varázslattal tér-idő csapdába ejtették az ott élőket, a lezáró pecséthez pedig Carolin lelkét használták alapul. Cassidy egy varázs inkubátorba került, amikor anyja terhessége még négy hónapja sem tartott. Perselus minderről Cassy nyolcadik születésnapjáig semmiről sem tudott, ekkor találkozhattak először Cassy születése óta. Carolin terhességéről sem tudott, hiszen addigra már szétmentek, ahogy mindig mondta családjának, kialudt a tűz és maradt a barátság.

 Amyvel ezekután találkozott, amikor a fiatal nő Londonban járt egy bájitalmestereknek rendezett nemzetközi konferencián. Ő pedig rögtön beleszeretett a kedves és törődő boszorkányba, ez azóta sem változott semmit. Most is ahogy nézte, miközben Cassyt ölelgette, boldog volt, hogy az ő felesége ez a kis tündér.

 – Drágám, megfojtod azt a szegény lányt – nézett kérlelően az asszonyra.

 – Dehogy fojtom, egy gyereknek egyébként sem lehet elég szeretetet adni.

 A kijelentésen mindenki nevetett, leghangosabban éppen Cassy. Csilingelő kacagása lágyan visszhangzott a szalonban.

 – Igazándiból csak rövid időre ugrottam be, hogy Samet felköszöntsem – mondta, majd egy hatalmas maciölelésbe vonta legidősebb féltestvérét, az egyetlen szárnyaló testvérét, aki persze boldogan viszonozta azt, míg végül mindketten elestek. Az egész bírtok zengett a hangos nevetéstől, ahogy a két lány eleinte hiábavalóan próbált felállni, majd végül feladták, és inkább maradtak a földön, nevetve, míg Perselus a kezét nyújtotta nekik, amit aztán el is fogadtak.

 – Mi lenne, ha átmennénk a szalonba inkább? – kérdezte a férfi mosolyogva.

 A család helyeselt, és a javaslat szerint cselekedtek. Kivéve Amyt, aki a konyhát vette célba, hogy forrócsokival kedveskedjen a gyermekeinek és teával a férjének. Mikor végzett, csatlakozott a többiekhez, ahol valamennyien boldogan csaptak le egye-egy bögre forró italra. Az italok lassan fogytak, hiszen a csevegések és nevetések között éppen csak lecsúszott egy-egy korty, de senki nem bánta igazán. Bár Cassy eleinte csak rövid időre akart jönni, már közel két órája ott volt, mire az órára pillantott:

 – Már elmúlt éjfél is, jobb lesz, ha sietek, különben Jane nénénk aggódni fog.

 – Jól van drágám, vigyázz magadra.

 – Úgy lesz, apa – mondta, majd mindenkinek adott egy puszit, és a hátsó ajtón át kilépett az éjszakába. Az addig elrejtett szárnyait előhívta, a feketében a fehér tollak, mint a sakktábla mintája, lágyan derengtek a teliholdas éjszakában. Néhány erős szárnycsapás után már az égen suhant, a többiek pedig integettek neki, amíg csak el nem tűnt a látóhatáron. Ekkor Amy újfent mindenkit beterelt a házba, és aludni zavarta a csemetéit és férjét, hisz másnap hosszú napjuk lesz. Ezúttal senki sem ellenkezett, a fáradtságtól már a lépcsőn való feljutás is gondot okozott, nemhogy még tiltakozzanak is.

Sam elalvás előtt még azon gondolkozott, hogy bárcsak megmutathatná a családjának a szárnyaló énjét, hogy legalább előttük ne kelljen rejtegetnie. Bár apja és anya a legelső átváltozását látták, de akkor még csak kislány volt, alig hároméves. Így már nem is emlékezett rá, az esetről is csak elmondásból hallott. Az erejéről és a képzettségéről nem is beszélve, titkon azt akarta, hogy a családja elámuljon rajta, hogy mire is képes igazából.

 Reggel az első napsugarakkal kelt valamennyi gyermek, és igyekezett a lehető leggyorsabban elkészülni, illetve igyekeztek szüleiket is rávenni – akik még vagy egy órát aludtak volna –, hogy induljanak már. Csupán pár órába telt, és a csapat a hopphálózaton keresztül megérkezett a Foltozott Üstbe. A levél alapján sorban beszereztek minden kötelező és néhány javasolt könyvet, és visszaraktak a polcra minden nemkellő, de a gyerekek által odahordott érdekes könyvet ártásokról, bűbájokról és vicces főzetekről. A teleszkópot, rézmérleget és üstöt könnyedén be tudták szerezni. Nem volt ilyen egyszerű azonban pennát venni, a bolt ugyanis szinte minden fajta pennát és tintát kínált. Mindenkit másik ragadott magával, Aryt és Kendrát a színesebbnél színesebb, pompázatos tollak, Perselust és Jamest az önjavító tinták, Samantat a hófehér hattyútollak – amiből végül kapott is kettőt pluszban –, Amyt pedig a pávafarktollak világa varázsolta el. Végül gyomruk korgása terelte ki a családot az üzletből.

 A Foltozott Üstben elköltött ebéd után az első útjuk Madam Malkinhoz vezetett, aminek a lányok örültek, míg a fiúk már nem annyira. Pedig az új talár mindenkire ráfért, még akkor is, ha otthon többnyire mugliruhákat viseltek. A mérettől kezdve a lyukakon át a bájital foltokig minden volt, ami miatt egy-egy talár használhatatlanná vált. 

 A hosszas procedúra után – miután James semmi áron nem akart új dísztalárt –, ismét a napfényben fürdő Abszol úton álltak egyre sokasodó csomagjaikkal együtt. 

 – Még a pálca és a bájitalos alapkészlet hiányzik. Én azt mondom, váljunk szét, különben estig is itt leszünk – nézett Amy a férjére. Perselus csak bólintott, és méltatlankodó csemetéit maga előtt terelgetve elindult a bájitalkellékes bolt felé.

 – Menjünk, Sammy.

 Anya és lánya ketten léptek be a dohos, félhomályos pálcaüzletbe. A levegő szinte vibrált körülöttük a rengeteg mágiától.

 – Á, Mrs. Piton, rendkívül örülök, hogy eljött hozzám. – Ollivander úr nagy, holdszerű szemeivel egészen közelről vizslatta a kislányt, majd hirtelen Amy elé lépett. – Kegyed nem nálam vette a pálcáját, de emlékszem mikor nálam járt, hogy az állapotát ellenőriztesse. Kiváló állapotú cédruspálca, wampusszőrrel, 10 és fél hüvelyk. Az egyik legkiválóbban karbantartott pálca, amit valaha láttam.

Amy csak mosolyogva bólogatott a kijelentésekre. Sam jól emlékezett rá, amikor édesanyja elmesélte, milyen volt megkapni az első pálcáját. El tudta képzelni, ahogy a beosztás izgalmát ki sem heverve jöhetett a következő megpróbáltatás, amikor is felsorakoztak a hosszú asztal előtt, amin ott hevert a rengeteg pálca, várva, hogy kiválassza a varázslóját vagy boszorkányát. Ezekután pedig minden nyarat a pálcájuk nélkül kellett tölteniük, hiszen az Ilvermorny és az Amerikai Varázsló Kongresszus törvényei szerint a fiatal varázsló- és boszorkánytanoncok nem varázsolhatnak otthon, éppen, mint Angliában, csak ott biztosra is mennek, nehogy a gyerekek elcsábulhassanak a rossznak. Csak az iskola befejezésekor kapják meg véglegesen a pálcáikat.

 A nagy elmerengés közepette Sam észre sem vette, hogy Ollivander úr már az első pálcát nyújtja felé. Megsuhintotta, és össze is tört vele egy vázát. Ez így ment egy darabig, pálca jött pálca után, de egyik sem volt jó.

Egy jó óra múlva belépett az apja a testvéreivel, ami okozott egy kis fennakadást. Ollivander úr rögtön meg is szólította Perselust.

 – Piton professzor, de jó látni önt. 13 és fél hüvelyk, rózsafa, sárkányszívizom-húrral, rendkívül erős pálca.

 – Igen, az, de jó kezekben van, erről biztosíthatom – mondta egy rá jellemző szelíd mosollyal.

 – Azt nem csodálom. Most viszont vissza az ifjú hölgyhöz.

 A pálcák próbálgatása folyt tovább, és Sam kivételével a család leült egy, az apjuk által elővarázsolt kanapéra. Ahogy az este kezdett beköszönni és a pálcák sora fogyni, Sam egyre kétségbeesettebb, Ollivander úr eltökéltebb, a többiek pedig zavartabbak lettek. Mikor az utolsó pálca is kézbekerült, és az sem volt jó, Sam elsírta magát. Amy csendben átölelte legidősebb csemetéjét, és lágyan nyugtató szavakat suttogott neki, hogy csillapítsa sírását. Perselus pedig a pálcamesterhez fordult:

 – Ilyen esetben mi a teendő? Hogy lesz így a lányomnak pálcája? 

 – Készítek egyet számára. Nagyon erős boszorkány lehet, ha egyik pálcám sem felelt meg neki. Ritkán van lehetőségem ilyen erős pálcát készíteni, de biztos, hogy élvezni fogom. Ez igazán rendkívüli.

 Az üzletben csend lett, ahogy mindenki a hallottakat elemezgette magában. Sam könnyei is elapadtak végre, és nagy kék szemeivel csak nézett az öregúr után, aki már el is tűnt egészen hátul az üzletben. Néhány perc múlva egy ezüst tálcával tért vissza.

 – Emelje fölé a kezét, hogy kiderítsük, mely pálcamag a legkiválóbb önnek.

Sam így is tett, a kezét a tálca és a rajtalévők fölé emelte. Volt rajta egyszarvúfarkszőr, főnixtoll, sárkányszívizom-húr – ami roppant undorítóan nézett ki –, és egy fehér toll is, ami leginkább egy hattyú tollára hasonlított. A pálcamagnak valók mind egy szálig sérültek voltak, így magnak alkalmatlanok, de ehhez a teszthez pont megfelelőnek bizonyultak. Ollivander úr elővette a saját pálcáját, egy roppant hosszú, egyenes darabot, majd némán intett vele. Erre a tálca lilán felizzott és a fehér toll finoman felemelkedett, majd a varázslat megszűnésével visszahullott a tálcára.

 – Nocsak, ez rendkívül különös. Tudja, ez a toll egy szárnyalóé volt, ismeri a fajt?

 – Igen, olvastam már róluk. – Azt persze nem tette hozzá, hogy a nővére és ő maga is az, így valószínűleg többet is tud róluk, mint a pálcakészítő.

 – Remek, beszélek Dumbledore professzorral, és szerzünk a pálcájához egy ilyen tollat. Ha megvan, akkor választunk hozzá fatípust is. Tudja, a szárnyalótoll a legerősebb pálcákba kerül csak. Eddig csupán kettőt készítettem életemben és csak három tollam volt összesen, amiből az egyik eltört, mikor megpróbáltam felhasználni. Kíváncsi vagyok, öntől mit várhatunk. Ideje korán eltűnik az átlag nevek között vagy nagyhatalmú és erős boszorkány lesz. Roppant kíváncsi vagyok.

 Sam csak nézett az öregúrra, sejtette ki lehetett az egyik boszorkány, akit említett. Caroline. Ő tűnt el idejekorán és szárnyaló volt, így a pálcája is tartalmazhatta a tollát magként. Neki is Dumbledore professzor, minden titkok tudója szereztette be a pálcájába való szárnyalótollat. Arra azonban kíváncsi volt, ki lehetett a másik boszorkány.

 A család megköszönte a segítséget, és elindultak haza a Foltozott Üstben fellelhető kandallón keresztül. Otthon minden új beszerzett „zsákmánya” felkerült Sam szobájába, aki boldogan és izgatottan vetette bele magát a csodálatos holmik átnézésébe és elpakolásába.

 Alig végzett, mikor anyja hívó szava lentről felhallatszódott. A vacsora már várt rájuk. Mikor leért, látta, hogy nincsenek egyedül. Az apja mellett ott ül Dumbledore professzor is.

 – Üdvözlöm, uram, sikerült tollat találni? – kérdezte kíváncsian Sam, remélve, hogy a saját tolla kerülhet a pálcájába.

 – Inkább csak valakit, aki talán adhat, de mindenképpen előtte találkozni szeretne veled. Jómagam ezért jöttem, de kedves Amy ragaszkodott hozzá, hogy itt vacsorázzak, és hát egy ilyen meghívásnak hogyan lehetne ellenállni?

 Mindenki megmosolyogta a kedves viccelődést, kivéve Samet, aki csak csalódottan sóhajtott. Bő fél óra múlva, mikor a család többi tagja is előkerült, a ház különböző részeiről végre kezdetét vehette a vacsora és a kellemes bájcsevely. Sam belül majd szétrobbant az izgatottságtól, hogy megtudja, ki lehet a titokzatos vendég, akire várnak. Ahogy szétnézett, látta, hogy testvérei legalább olyan izgatottak. Csak a felnőttek voltak nyugodtak. A desszert után – ami isteni mentás sütemény volt –, végre átvonultak a nappaliba, és Dumbledore az órára nézve ennyit mondott:

– Most már bármelyik percben megérkezhet.

 Alighogy ezt kimondta, kintről hangos szárnysuhogás hallatszott, amit mind jól ismertek. Kopogtak a bejárati ajtón, ami viszont furcsa volt, hiszen Cassy mindig a hátsó ajtón jött be. Amy gyorsan kisietett és bekísérte a vendéget a helyiségbe. Egy gyönyörű, fiatal nő volt az. Világos, vörös haja egészen a derekáig leért, halványkék szemei drágakőként ragyogtak kerekded, szeplős, hófehér arcán. A hátán két, hatalmas hófehér szárny díszelgett, finoman szívalakba rendezve. Az öltözéke még egy mágusházban is szokatlan, középkori stílusú, piros szegélyű, halványrózsaszínes, fűzős ruha volt, mely a derekáig rásimult, utána pedig egészen a földig bővült, olyannyira, hogy a cipője nem is látszott ki alóla. A haja elől volt összekötve a baloldalon, így látszódott az átlagosnál hegyesebb füle. Sam nagyot nyelt, pontosan tudta ugyanis, hogy az előtte álló szárnyaló Hermelénda, minden szárnyalók királynője.

 Hermelénda csendesen végignézett a szobában összegyűlteken. Ahogy a tekintete Samre esett, a szemei finoman megvillantak. Léa – ahogy a legtöbben nevezték –, nemcsak királynő, hanem a Szárnyalók Akadémiájának tanára és igazgatónője is volt.

 – Nem lesz gond a pálcamaggal – nézett Dumbledore-ra a nő.

 – Hogy érti ezt, kedves? – kérdezte a professzor.

 – Sam, mutasd meg kérlek a valódi éned – kérte a fiatal lányt a királynő.

Sam boldogan felállt, és lehunyva a szemét koncentrálni kezdett. Lassan meleg, aranyszínű fény ölelte körbe, a kislány pedig változni kezdett. Az arca kerekebb lett és mintha kicsit fel is fújták volna. A magasságából azonban veszíteni kezdett, mintha összement volna, a füle hegyesedni kezdett, majd kijjebb mozdult és még elállóbb lett, mint előtte volt. Hirtelen mintha fogyni kezdett volna, majd az izmai megjelentek. Sovány, de erős izomzatú testfelépítését a hároméves kora óta tartó, rendkívül nehéz, de eredményes edzésnek köszönhetett, melyet elsősorban maga Léa tartott neki. Egyszer csak a haja lágyan hullámozni kezdett, majd mintha lángra kapott volna, ahogy az ég felé szállva táncolt, immáron lángoló narancsvörös tincsek egy hatalmas copfban ereszkedtek vissza a hátára, és minden mozdulatára mozogtak lágyan. Az aranyfény hirtelen erősebben felizzott, és kellett egy pár másodperc, mire újra mindenki képes volt a lányra nézni. Ekkor pillantották meg, hogy a bőre sötétebb, napbarnított lett, az ajkai pedig meggypirosak. Ezután kezdett a ruhája is változni, a hófehér, fűzősruha az aranyszegéllyel ugyanolyan stílusú volt, mint a királynőé. Az egész hátát és derekát fedetlenül hagyta, így hatalmas aranyszárnyai védelmezően simultak a szabadon hagyott bőrére. A fény lassan csökkeni kezdett, majd teljesen elenyészett, ahogy Sam kinyitotta a szemeit. Kendra picit felszisszent, hiszen míg a bal szeme azúrkék maradt, addig a jobb smaragd színű lett.

 – Üdvözöllek ébren, Elizabeth – mosolygott rá Léa. Eliza mosolyogva bólintott a királynőjének. 

 –  Hogy hogy ébren, hiszen eddig is fent volt! Illetve miért Elizabeth, amikor az ő neve Samanta –kérdezte értetlenkedve Kendra.

 –  Éber állapotnak vagy másként ébren létnek hívjuk, amikor egy szárnyaló olyan állapotban van, amikor a szárnyai is elől vannak, vagyis amikor a szárnyalói énje, tudata kerül előtérbe – kezdte magyarázni Léa a kis lánynak – mikor közöttünk jár Elizabeth-nek hívjuk, így soha senki nem jöhet rá a valódi személyazonosságára, vagyis biztonságban lesz mind ő, mind pedig a családja. Illetve az is igényli a másik nevet, hogy a személyisége eltér, egyéne válogatja, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben.

 – Mi jelentene ránk veszélyt? – jött az újabb kérdés, ezúttal Ary-tól.

 – A mi világunkban éppen úgy vannak rosszak, és gonoszok, mint minden más világban is – mondta szelíden a nő.

 A gyerekek még rengeteg kérdést fel akartak tenni, de apjuk leintette őket, ő magának is volt egy kérdése:

 – Sam, vagyis Elizabeth pálcájába, kinek a tolla fog kerülni?

 – A sajátja, akkor lesz a pálca a legerősebb. A pálcamagja, vagyis a toll, idővel tompítani fogja a határvonalat a két személyiség között, de addig még talán évek vannak vissza, és alig lesz észrevehető, de gondoltam szólok előre – ezután ismét a szobában lévő másik szárnyalóhoz fordult – engedd el egy tolladat gyermek.

Eliza ismét lehunyta a szemét, az arcán látszott a koncentráció, majd egy aranyszínű toll a földre hullott. Léa gyorsan lehajolt érte, és elégedetten szemlélte, a hibátlan és gyönyörű tollat. 

 – Ez tökéletes lesz. Most pedig ülj le, mert egy haj tincsedre is szükség lesz – a többiek értetlen tekintetét látva elmosolyodott – így a pálca csak neked fog engedelmeskedni, véletlenül sem kerülhet rossz kezekbe.

Eliza bólintott, és némán helyet foglalt egy fotelben. Léa gyors mozdulatokkal, össze font négy kis tincset, majd egy tör segítségével gyorsan levágta, végül mindkét végét össze fogta egy-egy gumival. A tollat és a haj tincset egy kis bársonyszütyőbe rakta, majd átadta azt Dumbledore professzornak, aki csak egy biccentéssel jelezte, hogy át fogja adni Olivander úrnak.

- Köszönöm a segítséget Királynőm - mondta Eliza, és a helységben megfagyott a levegő.

Bétázásért köszönet Agnesnek.

1.Fejezet: Boldog Tizenegyediket

Néma csend járta át a hatalmas kúriát. A nyitott ablakon át lágy szellő lebegtette meg a baldachinos ágy bíborvörös, selyem függönyét. Az ágyban megmozdult a takaró, ahogy egy kislány behúzta alá az addig kilógó lábát. Egy újabb szellőtől - ami zsákmány illatát hozta -, a szoba másik végében lévő kalitkában egy gyönyörű fűrészbagoly mozgolódni kezdett, és csendesen elhagyta a szobát, majd szárnyra kélt a sötét éjszakában, míg gazdája tovább aludta az igazak álmát.

Nem sokkal később az egész kúriát átjáró visításra ébredtek annak lakói, ám ők ezt már rég megszokták, nem kapkodtak emiatt a felkeléssel, elvégre mégiscsak nyári szünet volt, csupán egy fiatal vörös hajú, kék szemű, vékony lány ült fel hirtelen az ágyában, ugyanis a visítás a közvetlen közeléből csendült fel. Samanta kócos, szalmakazalt idéző vörös hajával mit sem törődve igen morcosan nézett a mellette tomboló húgára.

– Kendra, mi történt? – próbált ugyan nyugodt maradni, de a hangjából érződött némi szemrehányás.

– Megjött! Megjött! Megjött! – visította, miközben már a nővére ágyán ugrált.

– Micsoda?  – kérdezte az idősebb, és próbált annyival arrébb húzódni, nehogy húga ráugorhasson akárcsak véletlenül is.

A kisebbik hirtelen megdermedt, és meglepetten nézett a nővérére.

– Hát a levél az Ilvermornyból – mondta olyan hangsúllyal, mintha ez teljesen evidens lenne.

– Remek, akkor felteszem, a roxforti levelének is meg kellett érkeznie – szólt az ajtóból egy mosolygós, hálóköntöst viselő, fekete hajú, sötét szemű férfi átkarolva gyönyörű vörös hajú, kék szemű, alacsony feleségét. 

– Igen, meg. Ott hagytam az ablakpárkányon – legyintett az eperszőke hajú kislány, azúrkék szemei mint mindig, most is tágra nyíltak, kissé kerek arcán hatalmas mosoly terült szét. Hirtelen kissé lenyugodva egy utolsó ugrással letérdelt az ágyra a másikkal szemben.

Ám a kijelentésére a nő azonnal elindult az ablakhoz, és a levelet felkapva fordult legidősebb gyermekéhez. A leány mosolyogva vette át anyától a borítékot, lassan óvatosan törte fel a pecsétet, hogy hozzáférjen a kincset érő irományhoz. Mielőtt kivette volna a levelet, még egyszer rápillantott a címzésre, mely smaragd betűkkel hirdette:

Miss. S Piton

A nyugati szárny 2. emelet legnagyobb hálója

Piton Kúria

Holdfény utca 13.

Portcurno

 Cornwall

 Lassan kihúzta az első levelet és széthajtva hangosan olvasni kezdte:

Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

 Igazgató: Albus Dumbledore (Merlin-díjas, Bűbáj-rend aranyfok., okl. főmágus, Legf. Befoly. Nagym., a Varázslók Nemzetk. Szöv. elnökh.)

 Tisztelt Piton kisasszony! 

Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját. A tanév szeptember 1-jén kezdődik. Legkésőbb július 31-éig küldjön baglyot nekünk. 

Tisztelettel: Minerva McGalagony igazgatóhelyettes

 A lány csillogó szemmel nézett fel a szüleire.

– Azt hiszem, Sam a Roxfort mellett döntött – nézett Perselus ragyogó mosollyal a lányára. Ellenben Kendrával, akinek az arcán döbbenet és szomorúság keveredett, hiszen a hamarosan kilencéves kislány már régen eldöntötte, hogy az amerikai varázslóiskolában fog tanulni, és bár tudott róla, hogy a bátyja roxfortos lesz, azt remélte, Sam vagy Ary vele tart majd az Ilvermornyba, ám Ary belsőre túlzottan hasonlít apjukra, ellenben a bátyával, aki csak külsőre az apjuk mása.

A Piton család igen népes volt, a legidősebb lányuk Samanta, aki vörös hajával és kék szemeivel anyjuk szakasztott mása, míg jelleme inkább apjukat idézi, utána következtek az ikrek, James és Arabella vagy röviden Ary. Mindkettőjüknek fekete haja volt, ám míg Jamesnek éjkék, addig húgának mogyoróbarna szemei voltak, melyeket egy rózsaszínkeretes szemüveg mögé rejtett. A legkisebb leány pedig Kendra, aki szőke tincseit és kék szemeit a nevével egyetemben az anyai nagymamájától örökölte.

Az édesanya persze azonnal kiszúrta, hogy valami nincs rendben és mosolyogva, biztatóan nézett legifjabb csemetéjére:

– Bár nem a nővéreddel fogsz egy iskolába járni, attól még nagyon fogod szeretni, ahogy én is szerettem.

– Tudom, de az még sem ugyanaz.

– Lehet, hogy Ary is Amerikába megy, de ha nem, legalább nem kell a csodálatos nővéred árnyékában lenned majd folyton, hanem te is tündökölhetsz végre – vigyorgott a húgára Sam.

Válaszul, viszont csak egy kinyújtott nyelvet kapott a szőke lánytól. Ekkor lépett be egy nagy ásítással a szobába Ary:

– Ezúttal mi a visítozás oka?

Kendra mindenki mást megelőzve kezdte el mondani a magáét:

– Sam a Roxfortba megy.

– Megjöttek a leveleid? – Az álom azonnal kiröppent a fekete hajú kislány szeméből. Pont, mint az ekkor belépő ikertestvére szeméből.

– Ugye megnézhetjük? Kérlek - könyörögtek az ikrek.

– Na jó, de vigyázz rá! – A legidősebb gyermek szigorú tekintettel nézett rájuk, ahogy a két levelet átnyújtotta. Közben átnézte milyen felszerelések és tankönyvek kellenek majd a Roxfortba.

– A hét elején szabadok leszünk apáddal, kedden megtartjuk a születésnapodat, és szerdán elmehetnénk mind a hatan az Abszol útra, megvenni a cuccaidat.

A reakció általános üdvrivalgás volt a gyerekek részéről, hiszen ha nem is kaptak semmit, de a boszorkányok és varázslók utcáját mindenki imádta. 

– Persze segítenetek kell majd cipekedni – próbálta apjuk lehűteni a kedélyeket, de a hatás ellentétes lett, még izgatottabb lett mindenki, hiszen akkor igazán mindenhova bemehetnek majd, ahová a nővérük is.

– Ez nem sikerült szívem, de nem baj. Mindenki szedje rendbe magát és irány reggelizni. Coralla biztosan készen van már a reggelivel. – Az anyai parancs bár halk volt, de mégis azonnali cselekvés követte, és mindenki kiviharzott a szobából, élen az édesapával.

Ekkor röppent be az ablakon Sam baglya, Athéné, szájában egy döglött békával. Rögvest gazdája elé repült, és büszkén mutogatta a zsákmányát, végül finoman gazdája kinyújtott tenyerébe ejtette.

– Friss békaepe – suttogta halkan a kislány. – Már csak ez hiányzik a főzetemből. Vidd el kérlek a laborba, amint felöltöztem, én is megyek.

A bagoly természetesen azonnal követte gazdája utasításait. Nem is kellett sokat várnia, mert öt perc múlva már ott is volt a kislány, és neki is látott a béka felboncolásához, hogy bele rakhassa a főzetbe. 

– Ilyen korán már itt is vagy? – lépett be a laborba az apja.

– Igen, mert Athéné meghozta az utolsó hozzávalót.

– Jól van, akkor, ha kész vagy, utána menjél reggelizni.

– Úgy lesz, apa.

Nem sokkal később Samanta már az étkezőben ült az asztalnál a testvérei között. A reggeli vidám cseverészéssel zajlott, még Perselusnál is - aki egyébként egész héten feszült volt -, most jókedvűen nevetgélt a feleségével, ám ez hamar elmúlt, és délutánra ismét komor tekintettel járkált a lakásban. A gyerekek összeültek, hátha rájönnek az okra, de csak arra jutottak, hogy biztosan iskolai ügy.

 A hétvége gyorsan telt a sok munkának hála, hiszen a keddi bulira való készülődésből mindenkinek ki kellett vennie a részét, Coralla, a házimanó nem győzte volna egyedül. Ráadásul Amy szerint a jellemük fejlődésében is sokat segít, a manó már teljesen megszokta, hiszen már Amy gyermekkorában a Freese családot szolgálta. Peter és Kendra pedig ugyanígy vélekedtek és nevelték leányaikat, mikor Amy férjhez ment, Corallát a szülei átadták az ifjú párnak. Bár a gyerekek véleménye más volt, némi csoki képében érkező fizetség fejében hajlandóak voltak teljesíteni a rájuk kiszabott munkákat, mint a rámolás, felmosás, porolás vagy éppen a konyhai munka.

Hamar eljött az a bizonyos kedd, és szerencsére az előző esti vihar is elcsitult, ragyogó napsütés volt, mintha ő is csak Samantát köszöntené. A kúriában általános sürgés-forgás volt, mindenki a lehető legjobban akart kinézni. Jamest nem érdekelte semmi, így miután felöltözött, egy könyvvel le is ült a könyvtárba. Samanta ruhája elszakadt, így meg kellett varrni, míg Aryé a szekrény aljára volt bevágva, így ki kellett vasalni. Kendrára nagy volt a sajátja, ezért fel lett tűzve, és persze Amynek ezt mind egyedül kellett megoldania, mivel Perselus elrejtőzött a laborban. A férfinek egy félre sikerült főzet miatt át kellett vennie a kedvenc fekete dísztalárját egy régi családi örökségre, amit utált, ráadásul amint megjelent, a felesége őt is befogta segíteni.

Végül épphogy ugyan, de minden és mindenki készen lett a vendégek fogadására. Perselus méregzöld nehéz brokát, míg felesége éjkék csipkésaljú, selyem dísztalárban feszített az oldalán, hosszú vörös haját lágy kontyba fogta, csak elöl szabadult ki belőle egy tincs. Jobbra tőlük az ikrek álltak, James dísztalárja barna volt és egy kicsit már kicsi rá, Arabelláé pedig rózsaszín lágy esésű, akárcsak a szüleik túloldalán álló Kendráé, bár az övén apró lazacszínű pöttyök is voltak, mellette sötét zöld dísztalárjával és vörös hajával Sam egy rózsára hasonlított. Ary befonta a haját, mint mindig, míg a másik két lány kiengedte a sajátját.

A család a kúria hátsó udvarán állva várta a vendégeket. A gyönyörű ősi kúriában főleg az Amy által annyira szeretett különböző kék színek domináltak némi zölddel keverve, hiszen Perselus mégiscsak a Mardekár ház feje.

 A telek maga közvetlenül a tengerparton állt, a hátsó ajtótól alig két-háromszáz méterre volt a tenger. A birtokot és közvetlen környezetét rengeteg mugliriasztó bűbáj védte. A háromemeletes épület kívülről fehér, a középső nyitott beltéri rész kör alakú, ahonnan nyugati és keleti irányba is kinyúlt egy-egy szárny. A nyugati szárnyban foglaltak helyet a hálószobák, míg a keleti szárnyban a könyvtár, a labor, a párbajterem, az étkező és a konyha, hogy csak a legérdekesebbeket említsük.

Hamarosan már jöttek is sorban a vendégek. Amy húga Lucynda és Sirius Black a kis Peter Blackkel. Utánuk a nagyszülök, vagyis Kendra és Peter Freese, akik természetesen rögtön ki akarták sajátítani az unokáikat. Ezután futott be a Roxfort fél tanári kara élükön Dumbledore professzorral, mögötte McGalagony, Fliwtick, Bimba és végül Hagrid, utánuk a legjobban várt Malfoyok érkeztek meg.

Samanta és Draco kiskoruktól kezdve legjobb barátok voltak, így minden alkalmat nagyon vártak, amikor végre találkozhattak. Ez alkalommal is egymás nyakába ugrottak, és rögtön el is tűntek beszélgetni a többi gyerekkel együtt. Látszólag legalábbis, hiszen tudták, hogy amint ők eltűnnek, rögtön terítékre kerülnek az érdekes titkok, például hogy az apjuk mért volt olyan feszült egész héten. Egy nagy adag udvariaskodás után ugyan, de igazuk lett:

– Sikerült Harrynek átadni a levelét végre? – Az érdekes beszélgetést végül az apjuk kezdte meg.

– Igen, Professzor úr. Személyesen adtam át.

– Hagrid, mondtam már, hogy az iskolán kívül hívj Perselusnak, mint mindenki.

– Mindenesetre örülök, hogy sikerrel jártál. Elmondták a muglik, mért nem akarták, hogy megkapja a levelét? – kérdezte Amy.

– El hát, a bitangok ki akarták verni belőle a mágiát.

– De hát ez szörnyű – sopánkodott McGalagony professzor.

– Valóban Minerva, de sajnos egyelőre semmit sem tehetünk.

– Igazgató úr, Harry semmiről sem tudott.

– Sajnálom Hagrid, de erről nem nyitok vitát. Inkább kóstoljuk meg a háziak isteni finomságait.

Ahogy a felnőttek távoztak, a gyerekek is szétszéledtek, nehogy lebukjanak, hogy hallgatóztak. Nem kellett sokat várni, Amy már jött is ki a hatalmas tortával, ami egy magyar mennydörgő sárkányt ábrázolt.

– Boldog születésnapot, Sammy – adott egy puszit a lánya feje búbjára. A kislány vidáman fújta el a gyertyákat.

– Bárcsak Harry tényleg hozzánk költözhetne – kívánta magában, miközben a többiek hangosan tapsoltak, majd apja segítségével felvágta és szétosztotta a tortát.

Mihelyt a szüleik nem figyeltek, a gyerekek némi robbantós snapszlival félrevonultak, hogy az érkezéskor hallottakat megbeszéljék.

– Legutóbb Draco, Sam, Kendra, James és én volt a sorrend, jó lesz így most is? – kérdezte Ary.

– Igen – hangzott az egyöntetű válasz jelezve, hogy most ez érdekel mindenkit a legkevésbé.

– Szerintetek egy nap Harry tényleg hozzánk költözhet majd? – a témát Kendra kezdte meg.

– Remélem, igen, jó lenne, ha végre nem én lennék itthon az egyetlen fiú –  szólalt meg James.

– Én szeretek otthon egyedüli fiú lenni – nevetett Draco.

– Persze, mert neked nincs három lány testvéred. – mire idáig jutott, a két fiú és a lányok már dőltek a nevetéstől.

– Ez is igaz – értett egyet Draco.

 A gyerekek tovább játszottak a buli végéig, egy idő után a felnőttek is csatlakoztak hozzájuk. Később jöhetett az ajándékbontás. A testvéreitől közösen egy családi fotó albumot kapott, hogy a Roxfortban is vele legyenek, a szüleitől egy smaragd szíves nyakláncot, a Malfoyéktól egy méregzöld bársony dísztalárt, mondván úgy is mardekáros lesz, amilyen a jelleme. Sam erre csak büszkén kihúzta magát, és egy-egy öleléssel köszönte meg a keresztszüleinek és Draconak. A nagynénjétől és Siriustól rengeteg csínykellék érkezett. A tanároktól könyveket, Hagridtól házi karamellát és egy szépen megmunkált bagolysípot. A nagyszüleitől pedig a nyaklánchoz illő smaragdszíves fülbevalót kapott. Sam vidáman osztogatta a puszikat és öleléseket az ajándékokért, miközben félig már a könnyei potyogtak.

 Mindenki vidám és boldog volt, nem is sejtve, hogy mi vár rájuk a következő évben. Ám az este igazi meglepetése még hátra volt, és csak akkor mutatta meg magát, amikor már csak a család maradt a házban.

 Bétázásért köszönet Gugsie-nek, Agnesnek és Gasparovics Lilianának.